Egyesek közületek bizonyára halloumi, míg mások hellim néven ismerik Ciprus nemzeti konyhájának legnagyobb büszkeségét: egy lágy, kecske- és juhtej keverékéből készült sajtot, amelyet én – bevallom – a Telegraph hasábjain e témában megjelent cikk elolvasásáig egyiken sem ismertem. 

A cikk – s egyben bejegyzésem témája – ugyebár nem új – és várhatóan legalább még egy pár hónapig aktuális lesz, ugyanakkor első hasonló tárgyú bejegyzésemtől eltérően ezúttal nem csupán arról van szó, hogy egy ország védeni kívánja saját, nem megalapozatlanul értékesnek vett sajttermék minőségét (Ciprus 2013-ban 76 milliárd eurót érő exporttal büszkélkedhetett, ami mégsem egy elhanyagolható összeg). 

A helyzetet itt az teszi különösképp izgalmassá, hogy – amint a bejegyzéséből és a sajt két elnevezéséből ki lehet találni – olyan termékről van szó, amely mind Ciprus görög, mind annak török részére jellemző, mindkettő "sajátja". S ezekben a különleges  körülményekben mindkét fel mintegy elismeri azt, hogy a sajt nemcsak az övé, hanem a másiké. 

A cél: a közös érték megőrzése. A halloumi / hellim állítólag attól különleges, hogy nyersen is, sülten is, grillezetten is finom, és hiába lágy, nem olvad, nem folyik szét, amikor magas hőmérsékletnek van kitéve. Ezek szerint olyan erős a szövete, hogy még az egymással egyébként szinte szó szerint hadi lábon álló görögöket és törököket is összetartásra öszötnzi. Az ügy igazolt volta ide vagy oda – állítólag Juncker támogatja, az angolok meg hevesen ellenzik a sajt "cypriotikum"-má történő avatását – a kezdeményezés, a hozzáállás szerintem minden esetben egy szép és követendő példa. Az egészséges nacionalizmus, a jó szomszédi viszony előtérbe helyezése no meg az előrelátó helyzetfelmérés példája. Egy olyan példa, amelyből mi, a Kárpát-medencében élő népek is tanulunk, illetve érdemes is elgondolkoznunk rajta. Hányszor van az, hogy inkább egy olyan "megoldást" választunk egy-egy problémás helyzetre, melynek lényege, hogy mindegy, ha nekem rossz lesz, fő, hogy a szomszédnak még rosszabb legyen. 

És ezzel a gyarmatosítók bizony szépen (vissza) is élnek. Divide et impera. 

Persze, ez egy kis sarkítás, amilyenekre néha szükségünk van, hogy jobban rá tudjunk világítani a lényegre: van egy termék, amelyet a közös érdek...hát...megvédése érdekében közösnek is neveznek – és ezt helyesen is teszik. Mint sajtológusok, mi nagyobb büszkeség, mint kijelenteni egyszer, hogy a török-görög kiegyezés alapjában Cipruson egy lágy sajt fekszik?

És ha nem is kerül rá sor, álmodni szabad, nem?