Tegnap az egyik olasz kolléganőmtől kaptam egy darab igazi pecorino sajtot, ami az egyik kedvencem a testes, aromás kemény sajtok közül. Az olasz sajtszentháromságot a következő sajtfélék alkotják : Grana, Parmiggiano és Pecorino. Nagyjából ez a három sajt az olasz sajtfelhozatal alappillére.

Szóval, mit kell, érdemes és lehet tudni a pecorinóról? Lényegében a pecora olaszul azt jelenti, hogy juh, a pecorino pedig értelemszerűen a juhtejből készített sajt neve. Ahogy ez Olaszországra jellemző, rengeteg fajtája van ennek a sajtnak, minden régiónak a saját receptje szerint készül, gyakorlatilag megunhatatlan számú variációja van. Minden idők leghíresebb gasztronómusától, Brillat – Savarintól halljuk először azt a szólást, hogy „Mondd meg, mit eszel, s megmondom, ki vagy.” Noha rengeteg kiegészítése van ennek a mondatnak, ebben az esetben még egyet hozzáadhatunk : “Mutasd, hogy mit eszik a juhod és megmondom, hogy milyen a pecorinód”. Természetesen a pecorinó karaktere, ízvilága szorosan összefügg a legelők füvének minőségével.

Ősidők óta, az olaszországi nyájak egy olaszul “transumanza”-nak nevezett folyamaton esnek át, amiben nincsen semmiféle lélekvándorlás, mivel azt jelenti, hogy vándorlegeltetés. A tapasztalt pásztorok és hűséges kutyáik minden tavasszal felterelik a nyájat a kövér füves hegyi legelőkre, majd az enyhe mediterrán tél beálltával az alföldi mezőkre, ahol enyhébb az időjárás, de megterem a bőséges táplálék, mint a Toszkána nyugati részén lévő Maremma zöld síksága vagy Szardíniának a Campodanno végtelen legelői. Egy jó pecorinó ízében mindez érezhető, ettől különleges.

Majdnem ugyanannyi jelző és meghatározás létezik a pecorinó ízvilágára, mint egy jó bornak. A füstös illatútól a szalma felhangúig, nem feledve az édeskésen csípőset sem. Legprózaibb értelemben azonban a pecorinót úgy lehet leírni, mint egy kemény, sós, juh- és néha kecsketej keverékéből készült sajtot, amelynek állag szerint három fajtáját különböztetjük meg : “pecorino fresco” azaz a friss sajt, “semi-stagionato” vagyis a félig érlelt sajt és a “stagionato” ami olaszul tapasztaltat, öreget jelent. Minél tovább érlelik, annál sósabb és keményebb lesz, így könnyebb is reszelni, nem meglepő, hogy az olasz konyhában legtöbbször tésztafélékkel tálalják, természetesen reszelve.

A pecorinó tárolásának sokféle módja van, ez is, mint az elkészítés módja, régiótól változik. Persze a legelterjedtebb és legegyszerűbb megoldás a sóban tárolás, így csinálják a római régióban is, ahonnan származik a Pecorino Romano, de Olaszország többi részén nagyobb találékonyságról tesznek tanúbizonyságot az emberek, ami a pecorino tárolását illeti. Például az umbriai régióban, sűrű, házi paradicsompürével dörzsölik be a sajtot, ettől sötétes vörös színt kap.A Pecorino Sotto Cenere nevű sajtgurigákat tölgy-hamuban teszik el (legtöbbször pizzázók kemencéiből gyűjtik össze), nagy agyagedényekben és hűvös, fénytől mentes helyeken tárolják. Egy másik módja, hogy a polcokon hagyják érlelődni a sajtot, grotténak vagy fosszénak nevezett tufában (lukacsos vulkáni kőzet).

Mindent összevetve, a pecorinó lényege az egyszerűség. Az olaszok általában csak úgy magára fogyasztják, olajbogyó kíséretében vagy reszelve, különböző ételekre, tésztafélékre, mivel nem tekintik “formaggio da tavola”-nak azaz asztali sajtnak. Ugyanakkor felszolgálható eltett zöldségekkel, mint a padlizsán vagy nyers zöldségekkel, mint a Santorinin oly kedvelt fava-bab, de sokszor házasítják gyümölcsökkel, mint a körte vagy házi lekvárokkal vagy mézzel. Manapság a Tesco, Kaufland, Billa áruházakban elég jó minőségű pecorinót lehet találni, de figyeljünk oda, olvassuk el a címkén, hogy miből készült, sok helyen láttam már tehéntejből készültet, annak viszont semmi köze a pecorinóhoz, azok a Grana és a Parmiggiano, azokról majd egy másik bejegyzésben írok. Egy jó üveg, testes vörösborral és finom, félérett pecorinóval “puoi toccare il cielo”, elérheted az eget!

Íme, pár ötlet az ínyenceknek :

Pecorino fritto (Rántott sajt)

–          a fiatal, de nem túl friss pecorinót szeletekre vágjuk, tojásba majd zsemlemorzsába, majd ismét tojásba és végül őrölt mogyoróba mártjuk , tányérra szedjük, hűtőben hagyjuk egy órát pihenni, majd forró olajban kirántjuk

Insalata di pecorino e cipollotto (Zöldhagymás, pecorino saláta)

–          félbevágjuk a zöldhagymákat és egy órára hagyjuk vízben állni, majd kiszedjük, darabokra vágjuk, nagyon vékonyan pecorinót reszelünk rá, paradicsomot mellé, olivaolajjal meglocsoljuk és frissen őrölt borssal megszórjuk.

Pecorino e pere (Pecorino és körte)

–          hámozzunk meg két kilogramm körtét, tegyük vízbe és főzzük puhára, majd szedjük ki és mixerben pürésítjük és amikor kihűlt, pecorino szeletekkel díszitjük, a tetejére pedig mézet és friss mentaleveleket teszünk.

Jó étvágyat!

A következő sajtos étel egy nagyon egyszerű házi gyorskaja, melyet reggelinek, tízórainak, uzsonnának vagy vendégváró csemegének készíthetünk.

Kell hozzá: sonka, füstölt sajt, tejföl, túró, petrezselyemzöld, reszelt torma, citromlé, só, bors. Ízlés szerint fokozható a fűszerezés egy kis szerecsendióval, csípős paprikával vagy bármi mással; de ne túlozzunk, elég csak egy dologgal feldobni.

A tormát sóval, borssal, citrommal ízesítjük, majd passzírozott túróval és tejföllel pépesre elkeverjük. Használhatunk tejföl helyett besamel mártást is, kinek melyik tetszik jobban. Úgy alakult az életem, hogy más főzésből fennmaradt pár főtt tojássárgája, azt is belekevertem, hadd sűrűsödjön. A reszelt sajttal összekeverve - ami az én esetemben füstölt gomolya volt - máris kész a krém, amit a vékony sonkaszeletekre lehet kenni és azokat felcsavarni, mint Fenyő Miki szőnyegét.

Hidegtálon lehet prezentálni a kedves vendégeknek, vagy kenyérre fektetve azonnal megenni. Utóbbi történés nehezen elkerülhető, mert ellenállhatatlanul finom! Tormából nem kell sok ahhoz, hogy élvezzük az ízét, a füstölt sajttal pedig tökéletes összhangban vannak. Sonkának valami egyszerű főttet érdemes választani, mert a füstölt vagy a crudo már elterelné a figyelmet a jellegzetes töltelékről.

Ha nagy dilemmába kerülnénk, mit igyunk hozzá, akkor maradjunk a jól bevált sör mellett. Jó étvágyat!

A világ legegyszerűbb sajtos spagettije

A következő ételt nem véletlenül ruháztam fel eme dicsőséges címmel, ugyanis tényleg annyira egyszerű, hogy amatőrök is bátran készíthetik. Ámbár lehet, mégse olyan könnyű elkészíteni, mert van egy kritikus pont a folyamatban, amit vagy elrontunk, vagy nem...

A hozzávalók: Pecorino Romano sajt, spagetti, só, bors, olívaolaj, víz.

Ha szükség van egy villámgyors, ízletes ebédre, és nincs otthon semmilyen tésztaszósz, vagy ragu, akkor ez a tökéletes választás.

A főzés menete:

1. Megfőzzük a tésztát, al dente. Ez azt jelenti, hogy még éppen haraphatóra kell főjön a spagetti. Nem kemény, de nem is olyan lágy, ahogyan azt a magyar konyha szereti. Eközben a sajtot finomra reszeljük és meghintjük őrölt borssal.
2. Ha elkészült a tészta, a levéből ki kell önteni kb egy merőkanálnyit, a többi mehet a lefolyóba (a tészta marad). A tűzhely lángját minimumon hagyjuk, és a fazékkal visszatesszük a tésztát. Következik a lépés, amit nagyon gyorsan kell megtenni: a sajtot rászórjuk a tésztára, és összekeverjük. Keverés közben mehet rá a félretett tésztavíz.

Akkor lesz jó a Spaghetti Cacio e Pepe, ha a tésztát nem hagyjuk keverés közben lehűlni (ezért hagyunk alatta egy kis lángot, de nem sokáig), a sajtot a lehető legapróbb szemcsékre reszeljük, a főzésből maradt léből nem adunk hozzá túl sokat, és sikerüljön irdatlan gyorsan összekeverni. A végeredmény egy lágy sajtszószos tészta, mely azonnal fogyasztható.

Ha hiba csúszik a számításba, akkor a sajt nagy gombócokká ragad össze, vagy vizes marad a tészta. Ügyeseknek elsőre sikerülhet mindezt elkerülni (nekem másodszorra sikerült), kis gyakorlás után pedig tényleg úgy tűnik, ez a világ legegyszerűbb és leggyorsabb ebédje.

A Pecorino Romano védett olasz sajt, már i.e. 100 körül is ezt hordták magukkal a római légiósok a hadjáratokra uzsonnának. Kemény, érlelt juhsajt, hasonlít a parmezánra. Tésztákhoz, rizottókhoz kiváló, fogyasztásához egy pohár Monteso di Chianti Rùfina javasolt. Ilyen bor nem terem minden bolt polcain, az egyszerűség kedvéért választhatunk bármilyen vörös cuvée-t.

Gyorsan szükség lenne egy finom harapnivalóra? Számtalan lehetőséget kipróbált már a "készítsünk bármit a hűtő és a spájz tartalmából" játékban, talán már ezt is. Ha mégse, mindenképp tegye meg!

Ezt a házi gyors ételt készíthetjük reggelire, uzsonnára, vagy esti nassolásra; kinek hogy tetszik. Az alapja amerikai jellegű palacsinta. Az igazi amerikai palacsinta egy kicsit pufókabb kéne legyen, ezúttal viszont a hűtőbe félretett tészta keveréket hasznosítottam újra, így már "elment belőle a hab". Úgy tűnik, Jamie Olvier nem tesz bele fahéjat, vagy csak hű követői mellőzik ezt a (szerintem) kihagyhatatlan ízt, én mindenesetre mindig teszek bele.

Az eljárás roppant egyszerű: először egy szendvics méretű bacon szövetet pirítunk a palacsintasütőben (vagy serpenyőben), ezután csak ennek a zsírját használjuk. Az se baj, ha nem ereszt sok zsírt, csak működjön kifogástalanul az a bizonyos teflon réteg. Ha kész van, tegyük meleg helyre, ki ne hűljön mert mennyei íze önmagában nem váltja meg a világot.

Ezután süthetjük a palacsintákat. Gondoljunk arra, mekkorát tudunk markolni, aszerint lehet őket kalibrálni. Minden fordításnál olvasztani kell 1-2 szelet sajtot a tetejére. Zsíros, félkemény sajtokat javasolnék, én Bársonyt használtam. A sajtos palacsintákat egymásra halmozva szendvicset építhetünk, melynek közepére kerül a bacon szövet. Mondhatnánk, tipikus "melegszendvics fűszerezést" kaphatna, én beértem egy kis mustárral és borsos fűszerkeverékkel.

10 perc alatt elkészíthető, 1 perc alatt elfogyasztható egy ilyen sajtos baconös palacsinta szendvics. Amennyiben más arányokra törekednénk, kenhetünk pástétomos kenyeret is gomolya sajttal, de ezt a finomságot nem érdemes kihagyni. Jó étvágyat!

Mostanában elfoglaltságok és életbevágóan fontos változások miatt szünetelt a blogírási tevékenység a szerkesztőség mindegyik tagjánál. Nem volt időm különleges sajtokra vadászni, sajtos ételkölteményeket kotyvasztani, vagy az egyre sűrűbben jelentkező gasztro-fesztiválok valamelyikére ellátogatni. Mostanra már kialakult bennem annyi lelkiismeret-furdalás, hogy megtörjem a csendet a Sajtológia oldalán, ezért most mesélek kicsit egyik kedvenc sajtfajtámról, a lágy fehér sajtokról.

Tegyük fel, átlagemberek vagyunk, és csak a szupermarketek polcain ismerkedtünk eddig a sajtkultúrával. Mi jut eszünkbe, ha valaki azt mondja: francia sajt? Mielőtt folytatná az olvasást, kérem nyomjon egy választ.

Ennek a bejegyzésnek írása közben nyilván fogalmam sincs, milyen arányok születnek, de arra saccolok, hogy a Camembert jut a legtöbb ember eszébe. Ez annak köszönhető, hogy a boltok polcain is ezt a típusú sajtot látjuk errefelé a leggyakrabban. Hazai gyártók is készítenek utánzatokat, illetve a mérete miatt is "praktikusabb". Hogy miért használom az "utánzat" szót, arról majd regélek hamarosan, egy másik bejegyzésben. A többi híres francia sajtnak is eljön a maga ideje a blogon, most csak a fehérekre koncentrálok.

A másik híres fehér lágy sajt a Brie. Hajlamosak vagyunk összekeverni a Camembert-el, és ebben talán nincs is szégyellni való: mind a kettő lágy, krémes sajt, kemény nemespenészes külsővel. Minél eredetibb, avagy francia gyártmány, annál büdösebb. Amikor igazán jó minőséget keresünk a sajtos pulton, a legbüdösebbet keressük, persze a jobbik értelemben - ha már elviselhetetlenül orrfacsaró, és a szag alapján romlottságra következtetünk, akkor rossz helyen járunk...

Következő kérdés: van különbség a Brie és a Camembert között?

Nem várhatom el mindenkitől, hogy sajtszakértő legyen. Amúgy én se vagyok az. Csak egy lelkes amatőr, ha úgy tetszik. Aki szerint nincs, attól nem lehet rossz néven venni, főleg ha tapasztalatai az olcsóbb, ill. magyar gyártású sajtok ízlelésén alapulnak. Mindkettő fehér, stimmt. Mindkettő lágy belül, stimmt. A franciáké büdös, a miénk már nem annyira. "Különben is, kit érdekel?"

Ha ki-nyer-ma játékunk lenne, akkor azok járnának jól, akik szerint igenis van különbség. Nem túl sok, de bizony van. Először vizsgáljuk meg, kicsit "szakszerűbben", miben hasonlítanak.

Hivatalos nevükön a Camembert de Normandie és a Brie de Meaux a legismertebb fehér lágy sajtok, és világszerte rengeteg ilyen típusú sajt inspirációjaként szolgálnak. Fehér nemespenész borításuk többnyire hamvas tapintású, bár más hasonlóan készülő sajtoknál a szemcsésebb felület is előfordul. Élvezetes gombás aromája van ennek a rétegnek, míg a belső lágy sajt ízét én nem is tudom szavakba önteni, őszintén szólva. Ami pedig még jobbá teszi őket az, ahogyan együttműködnek más ízekkel, pl. az erdei piros gyümölcsös lekvárok édes ízét "feltuningolják", ha együtt fogyasztjuk. Az enyhébb sajtok édes szénára és csiperkére, az erősebbek pedig borsos, pitypangos erdei gombalevesre emlékeztetnek, így nyilatkoznak bizonyos szakértők.

Amikor felvágjuk őket, az érési folyamat gyakorlatilag megáll. Na de mikor mondhatjuk azt, hogy tökéletesen érett egy ilyen sajt? Ez ízlés dolga, minden sajtmester maga döntheti el. Általában ha már domború felülete van a "gurigának", és még nem folyik ki a belseje, akkor jó. Büdössége addig elfogadható, amíg nem érzünk benne ammóniát.

Brie de Meaux sajt, forrás: www.produits-laitiers.com

Mivel mindkét sajtnak számtalan variációja van, az AOC védjeggyel ellátott eredeti franciák és az utánzatok esetében is, így ízről elég nehéz megkülönböztetni őket. Most tehát jöjjenek végre a különbségek. Megdöbbentően egyszerűek!

Első nagy különbség a méret. Egy Brie guriga átmérője 14 hüvelyk, azaz kb 35 centi. Többnyire nem is hengerben, hanem "tortaszelet" formában árulják. Hogy minősége ne romoljon, néha a szeleteket a vágás mentén is befedik nemespenésszel. A Camembert pedig egyszerűen csak 5 hüvelykes, vagyis kb 12 centis gurigákban kerül forgalomba, fából készült dobozokban. Klasszikus csomagolásnál ruhával is betekerik a fadoboz alatt, de ma már ehelyett szövetmintás papírral találkozunk csak.

Le Rustique Camembert sajt, forrás: www.ostecompagniet.no

A második különbség a származási hely. Az AOC jelölés ugyanis szigorúan szabályozza, hol lehet Franciaországban "eredeti" Camembert és Brie sajtot gyártani. Előbbit (nem meglepő módon) Normandiában, utóbbit pedig Ile-de-France-ban.

Ebből következik a harmadik nagy különbség, a történet. Na melyik volt előbb, a Brie vagy a Camembert? Sokaknak talán furán hangzik, de bizony nem a nálunk híresebb Camembert, hanem a Brie létezett előbb. Már akkor a "királyok sajtjaként" fogyasztották, amikor a másikat épp felfedezték. Vagyis egyszerűen felhasználták a receptjét, finoman szólva. A Camembert sajtot 1791-ben, ugyanezen a néven létező faluban találta ki egy farmer felesége, miután találkozott egy szerzetessel, aki előtte alaposan tanulmányozta a Brie készítési folyamatát. Legalábbis ez egy verziója a történetnek.

Mivel más régiókban készülnek, ez nyilván hatással van valamennyire a jellegükre is, mivel nem mindegy, milyen a klíma. Befolyásolja az állatok tejét, a felhasznált mikroflórát, de ebbe inkább ne bonyolódjunk bele.

Hogyan élvezzük őket? A Brie -t hagyjuk szobahőmérsékletre melegedni, és királyi rangját megtisztelve öblítsük pezsgővel. A Camembert mellé pedig Burgundia vagy Côtes-du-Rhône gyümölcsös bukéjú vörös borait ajánlom. Választhatják a kettő közül bármelyiket, vagy akár mindkettőt egyszerre, fogyasszák egészséggel!

Megjegyzés: nem tudok ám magamtól mindent, sokat tanultam a Wold Chesse Book című könyvből, a Dorling Kindersley kiadótól.

Sajtfesztivált kerestünk, de csak egy nagy zsibvásárt találtunk; lacikonyhákkal, sörsátrakkal, hakniszínpaddal, bazársorral, gyros büfékkel, állatsimogatóval, dodzsemmel és sok más, borhétről és falunapokról, vagy egyszerű városligeti majálisokról ismert jelenségekkel. Mellesleg volt köztük néhány sajtos pult is, habár az eseményt - elvileg - első sorban miattuk rendezték.

Beszámolónk alapján azt hinné a Kedves Olvasó, hogy május elsején szerzett élményeket osztunk meg, pedig nem. Ez az a bizonyos III. Belvárosi Sajtfesztivál, amit nagy lelkesedéssel beharangoztunk. Izgatottan vártuk a hétvégét, hogy végre kimehessünk a Vajdahunyadvár környékére és fejest ugorjunk a magyar sajtkultúra színe-javába. Fárasztó, munkával teli hét után, a "Fesztivál" második napjára szombaton látogattunk el. Onnan pedig vegyes érzésekkel távoztunk.

Értem én, hogy egy sajtfesztiválra kell más is a sajtokon kívül, mert a sajt önmagában nem mozgat meg nagy közönséget. Meg aztán kellenek családi programok, hogy a gyerekek is jól szórakozzanak, amíg anyu lazít egy pohár borral, apu pedig egy nagy tál grillezett hússal. Ugyanakkor érthetetlen számomra, hogy miért szorul vissza ennyire a sajtok szerepe. Gyakorlatilag egy olyan zsibvásár volt az egész, amilyet plázák és metróállomások környékén találhatunk ünnepnapokon; melyben itt-ott elbújt néhány sajtpult, ahol lehetett venni átlagos sajtokat. Szerencsére voltak köztük figyelemre méltó sajtmesterek, akik igyekeztek különlegességeket kínálni az érdeklődőknek. Közülük néhányan - hozzám hasonlóan - hiányolták az esemény sajtfesztivál mivoltát, mindamellett kétségtelenül jól érezték magukat.

Nem lehet panasz a hangulatra, a bazárok korrekt áron kínáltak szép tárgyakat is, mindenféle csecsebecsét. Az éhes gyomorral érkezőknek sem lehetett okuk a panaszra, mert hússütöde és gyorskonyha akadt bőségesen. Egy átlagos büfés-bazáros gyülekezethez képest sokkal igényesebbek voltak az itteni szakácsok, ez látszott már a kitett húsok esztétikai minőségén és a munkamenet higiéniáján is. Nem láttam azt a zsíros szenes pancsolást, amitől a balatonparti büféknél undorral fordítok hátat. Kár, hogy a legtöbb ilyen büfésnek a fantáziája a gyrosnál ér véget. Ha már úgyis tele van Budapest gyros büfékkel, nem lehetne egy "fesztiválon" érdekesebb dolgokat gyártani? (A kérdés költői, persze hogy nem lehet, amíg erre van kereslet.) Az esemény oldalán ígért "fesztiválételek a sajt jegyében" sehol sem voltak...

Mitől válik egy esemény fesztivállá Magyarországon? Leginkább attól, hogy az evés-ivás mellett van valamilyen zenés műsor is. A színpadon fellépő, slágereket feldolgozó haknizenekarok szórakoztatási képessége messze alulmúlta a közelben pánsípozó latin-amerikai indiánzenekart, vagy a Városligeti Sörsátor színpadán játszó rockbandát. Amellett, hogy biztosítva volt a gyermekek számára sokféle játék, móka, kacagás, a nagyon ócska "koncertek" helyett lehetett volna valamilyen értelmesebb műsorvezetés is. Egy árva szó nem hangzott el arról, merre van az a bizonyos több mint 40 sajtműhely pultja (nem volt annyi amúgy se), és hol/hogyan lehet szavazni az év sajtjáról.

Összességében csalódott vagyok, mert sajtfesztivált kerestem, de nem találtam. Mint kikapcsolódásra vágyó egyszerű ember, remekül éreztem magam, kellemes délutánt töltöttem a Városligetben. Szerencsére a sajtmesterek gondoskodtak róla, hogy fantasztikus sajtokat kóstolhassak, valamint érdekes sajtkölteményeket fedezzek fel. Három sajtműhelyt emelnék ki közülük, ők mutatták számomra a legizgalmasabb dolgokat - meg kell jegyeznem, hogy a többiek is elismerésre méltó felhozatallal jöttek, akkor is ha csak "átlagos" kínálatuk volt.

Az első olyan sajtos pult, mely ránézésre megtetszett, a Concordia Bell Diósd képviseletében állt a vár bejárati hídján. Legizgalmasabb sajtjuk, s egyben cégük büszkesége is a szénavirágágyon érlelt alpesi tehénsajt. Megkóstoltam, nagyon ízlett! Olyan intenzív íze van, hogy azzal méltán említhetjük egy lapon bármelyik alpesi sajttal. Oklevelet is kapott a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarától, mivel különdíjasként jutalmazták a XVII. Gyomaendrődi Nemzetközi Sajt- és Túrófesztiválon. Fél évig érlelik szénában, ettől kapja azt az "ízbombát", amitől már a szánkba téve is érezhető a különbsége más érlelt sajtoktól.

A második kedvencem a Hankai Sajtműhely lett. Szerintem aligha lehet felülmúlni szépségben és finomságban a gomolya sajtjaikat, jómagam hazavittem kettőt is: egy füstölt diósat és egy magyarosat (chili, petrezselyem és lilahagyma fűszerezéssel).

A harmadik említésre méltó pult az Egri Margaréta kecskesajtoké volt. Közülük kiemelnék egy ritka gyönyörűséget, az egri bikavéres kecskesajtot. Már készítés közben is kevernek bele a világhírű borból, majd a sós áztatás után ugyanebben a borban érlelik. Színének és ízének is nagyon jót tesz az eljárás, csak ajánlani tudom mindenkinek a kóstolását, fogyasztását!

Remélem, lesz még fejlődés a következő években, mert a Belvárosi Sajtfesztiválnak van még hová fejlődnie. Túl kéne lépni az össznépi legelőprogramon, és valóban tenni valamit a magyar sajtkultúráért, ha már annak szerveznek fesztivált. Nagyon örülök, de tényleg, hogy ott lehettem, és megemelem kalapomat a résztvevő sajtműhelyek előtt is. Viszont a kezdeti lelkesedésem után olyan érzés most visszaemlékezni, mintha elmentem volna egy bécsi Mozart fesztiválra, melynek minden színpadán no-name garázszenekarok adnák elő retro slágerek feldolgozását, a színpad mellett pedig Mozart-golyókat árulnának a miheztartás végett.

Van még kép a galériában, kattintson!

2015. május 15-től 17-ig, vagyis a mai naptól vasárnap végéig várja az érdeklődőket és a gasztro-fesztiválok szerelmeseit a Belvárosi Sajtfesztivál a városligeti Vajdahunyadvárban. Immár harmadszor rendezik meg az egyre népszerűbb eseményt, mely ezúttal egy kicsit messzebb kerül a klasszikus értelemben vett "belvárostól", a változás bizonyára előnyére válik majd.

Több, mint 40 sajtkészítő teszi tiszteletét a fesztiválon. Közönségszavazással megválasztják az idei Év Sajtját, valamint sajtkészítő workshopokon mutatják meg a sajtkészítés mesterségét. Sőt, bárki kipróbálhatja, csak figyeljenek, tanuljanak a mesterektől! Ezen kívül folklór programok, kézműves sörök, termelői borok, állatsimogató és sajtos fesztiválételek várnak mindenkit, aki szeretne hétvégén kikapcsolódni. Családdal, gyerekekkel, haverokkal tessenek minél többen kifáradni; ne csak a sajtokért, hanem egy szeretetteljes, kellemes időtöltésért. Szerény véleményem szerint eme Sajtfesztivál nagyban hozzájárul ahhoz, hogy interaktív programjaival fejlődjön a hazai sajtkultúra, mely sajnos méltatlanul eltörpül néhány híresebb külföldi mellett.

"A Sajtfesztiválon felvonultatjuk a legjobb hazai és nemzetközi kézműves sajtokat a legfinomabb borokkal, pálinkákkal, kézműves sörökkel megfűszerezve és minden olyan minőségi, hazai termékkel összhangban, mely a sajtkultúrával szorosan összefügg.

A rendezvény több egy klasszikus fesztiválnál, hiszen itt nem csak megkóstolhatóak lesznek a különleges ínyencségek, hanem megtanulható lesz azok elkészítése is. Interaktívak kívánunk lenni a szó legnemesebb értelmében, hiszen a látogatókat bevonjuk a sajtkészítés rejtelmeibe, egészen a tejköpüléstől a több éves érlelési folyamatokig. A legnevesebb sajtmesterek pedig a helyszínen demonstrálják az érdeklődőknek a sajtkészítés folyamatát.

Mindemellett a fesztiválozók is tevékenyen alakíthatják az események alakulását, hiszen idén rendhagyó módon a közönség választhatja meg az „Év Sajtját”.
Idén is színes programokkal készülünk az egész családnak. A legkisebbek állatsimogatóban megismerkedhetnek a tejtermelő állatokkal vagy a kalandparkban lelhetnek önfeledt szórakozásra, míg a felnőtteket folklórfellépők szórakoztatják majd."

(Hivatalos közlemény a III: Belvárosi Sajtfesztivál facebook-eseményoldalán)

Természetesen a Sajtológia szerkesztősége sem hagyja ki ezt a programot, így garantáljuk a részletes, érdekes beszámolókat mindazoknak, akik nem tudnak eljönni.

Mindjárt véget ér - az átlaghőmérséklet és a nap járásának alakulásából következtetve talán már véget is ért - a tavasz. Búcsúztassuk ezt a szép évszakot egy igazi tavaszi étellel!

A sajtok általában nem évszakhoz köthető dolgok. Vagyis az én generációm már olyan világban nőtt fel, amiben tök mindegy, milyen hónap van, mert minden sajtnak örökké szezonja van. Ebben a bejegyzésben olyan ételt mutatok be, mely a tavasz egyik tipikus konyhaművészeti hozzávalójától, a medvehagymától válik "tavaszivá".

Amit most látni fogunk, az tulajdonképpen egy közönséges, egyszerű sajtleves, mely lehetővé teszi az egyéni döntést a hozzávalók kiválasztásáról. Tehát mindegy, milyen fűszerrel vagy belevalókkal dolgozunk, a folyamat lényegében nem változik.

Első lépésben kockára vágott sonkát kezdtem vajon párolni. A sonkának nem lehet baja attól, ha helyenként odapirul, így nem muszáj veszettül kavarni. Jómagam utálom a gombát, de ebben a fázisban bárki hozzáadhatja azt is, ha szereti. Vagy párolni való zöldségeket, ha azt is óhajtanak látni a levesükben.

Édes, ropogós, morzsolt konzervkukoricát adtam hozzá, majd sóztam és fűszereztem. Sajtlevesnél abszolút jó választás a bors és a szerecsendió, őrölve. Utóbbival óvatosan kell bánni! Már egy szem is elég ahhoz, hogy ízletes levesünk legyen 4 főre. Két szemet is beleőrölhetünk, ha szeretjük a markáns ízeket.

Tejszínt adtam hozzá (kb. 1-2 dl elég neki), vízzel felengedtem és felforraltam. Na jó, még a víz előtt egy deci száraz fehérbort is adtam neki, bár nem volt feltétlenül szükséges. Ezután adtam hozzá a finomra reszelt sajtot. Ez is egy olyan lépés, amiben egyénileg lehet variálni, avagy mindenki a kedvenc kemény vagy félkemény sajtját használhatja. Én Zikko kecske goudát és Pannónia Bársonyt használtam, csak hogy még több állat keveredjen a fazékban. Két nagyon finom sajt ízre keveredik, a fűszerezéssel pedig igazi költeményt varázsol egy végtelenül egyszerű sajtlevesből.

A sajt megolvadása és alapos elkeverése után tettem bele a medvehagymát. Fagyasztott porciót használtam, ami még a szezonjában lett frissen eltéve. Metélőhagymával, vagy akár újhagymával is helyettesíthetjük. Petrezselyemzölddel lehet díszíteni, valamint pirított zsemlével tálalni.

Pörgős hétköznapokon ideális gyors ebédnek ez a sajtleves, elkészítési ideje mindössze 20 perc.

A zöld pesztó az olaszok egyik leghíresebb szósza. Pesto Genovese, Pesto Ligure vagy csak simán Pesto Verde néven találkozhatunk vele, tésztákhoz és egyéb olasz ételekhez kiváló kiegészítő. Egyszer már írtam róla egy rég elfeledett blogon, akkor Zöld Aranynak neveztem, és ezt a minősítést továbbra is fenntartom. Baromi egészséges és finom, főleg ha eredeti, jó minőségű, kvázi "őstermelői" terméket kapunk.

Van egy holland sajtgyártó, bizonyos Basiron. 1884 óta forgalmaznak sajtokat, melyeknek alap változata a gouda/edami ízvilágot idézi, amúgy meg kb. 13 különböző ízesített változatuk van (állítólag, én még személyesen nem találkoztam mindegyikkel). A Pesto Verde alla Genovese sajtjuk is egy ilyen ízesített sajt, ezen kívül van még Pesto Rosso, Wasabi, chilis, zöldfűszeres és sok más produktumuk is.

Bár 4,5 kg tömegű gurigában gyártják, nekem most csak egy 20 dekás falatka jutott kóstolásra. Szkeptikus volt a hozzáállásom: attól féltem, hogy nem fogom átélni az eredeti pesto ízt. Aggodalmam jogosak vélhető, mivel rengeteg gagyi pesztót lehet kapni a boltokban, főleg Olaszországon kívül. Nem reméltem, hogy ezt a ligúr csodát a hollandok képesek lesznek felidézni egy sajtban, de kellemesen csalódtam! Sikerült, méghozzá nagyon jól. Az első harapásnál érezhető volt az intenzív bazsalikomos olívás ízvilág, amit egy rendes pesztóban is érzek.

Bárkinek előszeretettel ajánlom ezt a zöld sajtot. Borkóstolókon, sajttálakon hasznos és izgalmas része lehet a menünek, a többi sajt közül egyértelműen kitűnik a "hagyományos" sajtok közül. Még jobban feldobja az összképet, ha más ízesítésű sajtokkal színesítjük a palettát. Főzéshez/sütéshez szerintem nincs sok értelme használni, mert értéke abban az állapotában mutatkozik, ahogyan a gyártó a polcokra elküldte. Hacsak nem pesztós pizzát sütünk, vagy valamilyen soksajtos menetet...

Értékelés: 8/10

10 pontot adnék, ha a pesztón kívül érezhető lenne még valami egyedi sajtíz. A Zöld Arany feldolgozását viszont maximálisan jól teljesíti a Basiron Pesto Verde!

Képzeljük el a következő helyzetet:  A reptiliánusok úgy döntenek, hogy több pénzt nem pumpálnak az Index.hu-ba, de ugye enni köll, meg kell a pénz a 3 az 1-ben kávéra az éjszakázásokhoz, ezért a főszerk elmegy a bankba kölcsönt felvenni, de mivel nincs ingóság amivel garantáljon, ezért letétbe helyez egy vaskos dossziét, amiben még meg nem jelent tényfeltáró írások vannak arról, hogy hova tűnnek el a közpénzek vagy hogy kapcsolatban áll-e Putyin a Pataky Attilát látogató földönkívüliekkel.  Láss csodát, azonnal megkapják a kölcsönt, majd visszafizetik böcsületes újságírói munkával. Bank visszakapja a pénzt, az Index.hu publikálja a sztorikat és besöprik érte a Pulitzert, a reptiliánusok ismét befektetnek és mindenki boldog.

Hogy mennyire fikció? Nem teljesen! Mármint Olaszországban van egy bank, amely kívülről úgy néz ki, mint a többi pénzintézet, csak a széfekben másfajta arany fénylik, ugyanis ott óriási guriga Parmigiano (parmezán) sajtok érnek. 2010 környékén nem kevesebb, mint félmillió sajt volt itt tárolva, összértékük hozzávetőlegesen 190 millió euró volt.  A Credem (Credito Emiliano) bank az első, aki “sajtért pénzt” típusú kölcsönöket ad a termelőknek 1953 óta, habár nem újkeletű a dolog, hiszen a Mediciek korában már létezett hasonló praktika, de a Reneszánsz után feledésbe merült.

A képlet egyszerű :  A Parmigiano – Reggiano sajtot 40 - 80 kg-os gurigákban gyártják és két évre van szüksége ahhoz, hogy megérjen. Ugyanakkor rengeteg a termelési költség : takarmány a teheneknek,  dolgozói bérek, karbantartási költségek. Ezért nagyon sok termelőnek nehéz áthidalni azt a peridódust, amikor már gyakorlatilag elkezdhetik árulni a terméküket és kölcsönre szorulnak. Mivel egyéb fedezetük nincs, mint a félkész termék  (aminek  5 dollár / kg árat számít a bank), bevihetik a bankba és megkaphatják a becsült értékesítési ár 80 százalékát, amire a bank 3 – 5% kamatot számol, 2 éves lejárati időre. Hogyha stabilizálódott a termelő anyagi helyzete, akkor visszavásárolhatja a terméket és még mindig tud 10-17% profitot termelni magának. Hogyha nem képes visszafizetni a kölcsönt, akkor a bank eladja a terméket és 20% profitot szerez.  A bank is jól jár, a gazdának is jól jött a segítség.

Ez az eljárás nem csupán gyors anyagi kölcsönhöz juttatja a termelőket, hanem tehermentesíti is őket valamennyire az üzemeltetési költségek alól, mivel ezeket a sajtokat bizonyos hőmérsékleten kell tárolni, folyamatosan forgatni és fémkalapácsokkal kell ellenőrizni puhaságukat.  Egy év után sajtmesterek kóstolják meg az érő gurigákat és ha megfelel az elvárásoknak, akkor ráégetik a jellegzetes Parmigiano – Reggiano billogot, ami jelentősen megnöveli az értékét, ám ha elbukik a kóstolón, akkor a “szégyenteljes” formaggi italiani megnevezést kapja.

Ez a rendszer újabban ismét népszerű lett az Emilia-Romagna környéki termelők körében (az egyetlen régió, amely Parmigianoként cimkézheti a sajtját), mivel 2008 – 2013 közti periódusban több mint száz termelő tette a lakatot örökre a farmokra. Ez a világ Parmiggiano termelőinek majdnem 20 százaléka.  A megmaradt kb. 400 termelő azóta több mint 430.000 guriga sajtot halmozott fel a Credemnél, 2013-ban az értéküket 250 millió euróra becsülték.

Az ember azt hinné, hogy ez egy biztonságos üzlet, de a valóság ennél színesebb, ugyanis 2009 óta háromszor rabolták ki a bankot, az egyik tolvajnak egy alagúton keresztül 570 sajttal sikerült olajra lépni.

A Parmigianoról majd egy másik posztban fogunk írni, addig érjétek be a fotókkal.

Szeretjük a bacont, szeretjük a sajtot. Ennek a "szerelmi háromszögnek" apropóján készítettem egy nagyon egyszerű ételt, melyet előételként, vagy köretként lehet tálalni - mivel nem túl tartalmas, én inkább az utóbbit javasolnám.

A rizottó az olaszok kedvenc rizsfogyasztási formája, és ebben mélyen egyetértek velük. Mutathatnak bármilyen rizses fogást Thaiföldtől Kínáig, ennél izgalmasabbá a rizst nem tehetik számomra. Lényege, hogy a rizst először zsiradékban (ami az igazi olasz rizottók esetében csak olívaolaj lehet) "dinszteljük", utána pedig lehet kis adagokban hozzáadni a vizet, a fűszereket és a feltétnek valókat (zöldséget, gombát, szalonnát). A végeredmény egy krémes állagú, finom rizses "trutyi", mely esztétikailag és ízekben is megállja a helyét az asztalon.

Rizottót nem lehet akármilyen rizsből főzni. A legjobb választás a Carnaloni, legalábbis én ilyet használtam mindig, amíg Olaszországban éltem. Nem muszáj ilyet venni - sőt, Magyarországon nem is éri meg. Kerek szemű, fehér, jó nedvszívó rizst kell találni a boltban; ha ez megvan, akkor nem lesz gond.

És akkor vágjunk bele, avagy nézzük meg, nekem hogy sikerült a híres cheddar sajtot ötvözni az ellenállhatatlan bacon szalonnával és az észak-olasz konyha egyik alapjával.

Először felvágtam a szalonnát pici csíkokra, ezeket pedig lassú tűzön pirítottam, hogy zsírt eresszenek. Ha nem túl jó a szalcsi, lehet adni hozzá pluszba olajat vagy még több zsírt. Ezután kivettem a pirított bacon falatkákat, hogy ne ázzanak tovább, mert ropogósan szeretem.

Készítettem fokhagymával és fűszerekkel alaplevet, valamint elővettem egy sima száraz fehérbort. Annak a híve vagyok, hogy a legjobb borokat kár megfőzni, mert ivásra valók, tehát jobban megéri a közepes minőségű borokat használni főzéshez.

A zsíron elkezdtem főzni a rizst, folyamatos kavargatással. Amikor már üveges lett, hozzáadtam pár kanálnyi fehérbort, majd az alaplevet is. Mindig csak egy kicsi folyadékot szabad hozzáadni, és kavarni kell amíg a rizs magába szívja. Amikor már kezdett puhulni a rizs, már csak annyi alaplevet adtam neki, amennyi épp elég volt hogy ne ragadjon össze az egész.

A rizottó akkor készül el, amikor hozzáadjuk a "díszt", avagy bármit, aminek az ízét kívánjuk. Zöldségek esetében figyelembe kell venni, mennyire szükséges főzni őket. Például a radicchiot nem jó szétfőzni, de a répát már nem árt puhítani egy kicsit. Ha hagymásan szeretjük a rizottót, akkor annak a dinsztelését már a rizzsel együtt elkezdhetjük. A baconös-cheddaros rizottó azonban sokkal egyszerűbb bármelyiknél: ha már megpuhult a rizs, akkor jó sok reszelt sajtot és ropogós sült szalonnacsíkokat keverünk bele, s ezzel máris elkészült!

Jó minőségű, eredeti cheddart nem nehéz manapság beszerezni. Csak ügyeljünk rá, hogy ne valami olcsó, sárgás fehér utánzat legyen, ha már érezni akarjuk az ízét. Én vöröset használtam, nem csalódtam. Akinek még nem lenne ismerős ez a sajttípus, annak felhívnám figyelmét a hamburgerekre - elvileg ez van bennük, többnyire ömlesztett változatban. Lesz még róla szó a blogon, mert méltán híres és népszerű angol sajt.

A baconös-cheddaros rizottót könnyű és gyors ebédnek, vagy párolt húsok mellé köretnek ajánlom. Nekem ez a főzet az előbbi funkciót töltötte be az életemben. Nem szokásom recepteket írni, grammra kimért mennyiségekkel, másodpercre pontos időzítéssel, meg kavarási irányig megadott instrukciókkal. A szabad szellem és az "érzéssel" főzés híve vagyok, így csak ennyit mondok a precizitást igénylőknek: annyi rizst vegyenek elő, amennyire a fogyasztó létszámnak szüksége van; a bacont és a cheddart pedig ízlés szerint adagolják. Az én ízlésem hatalmas adagot...

Jó étvágyat!

Ti is szoktatok megszállottjai lenni valaminek? Biztos vagyok benne, hogy senkit nem ér meglepetés az olvasók közül, ha azt mondom, hogy mi, a Sajtológia szerkesztői megszállott sajtimádók vagyunk. De ezzel messze nem vagyunk egyedül :) Ezért is gondoltuk úgy, hogy megosztjuk veletek az élményeinket és arra szeretnék bátorítani mindenkit, hogy írjatok nekünk, kommenteljétek a cikkeket és meséljétek el ti is, hogyha valamilyen érdekes sajtot volt alkalmatok kipróbálni. Na de vágjunk bele!

Első posztomban egy kanadai kézműves sajtcsodáról írok, amit nemrég volt szerencsém kóstolni és azóta bosszant, hogy nem rendeltem belőle egyenesen egy ládányit. Ez a sajt a Grey Owl azaz Szürke Bagoly nevet viseli és Québecben, a Fromagerie Le Détour in Notre-Dame-du-Lac manufaktúra gyártja, ami gyakorlatilag egy házaspárból áll, Ginette Bégin és férje Mario Quirion.

                                         Ginette és Mario, díjnyertes sajtjaikkal

Viszonylag új termékről beszélünk, 2007 - 2008 óta van jelen a kanadai/amerikai piacon, nevét egy kanadai környezetvédőről Archie Belaney-ről kapta, akit ugyancsak Szürke Bagolynak becéztek, de van még egy csavar az egészben, mint ahogy azt a sajtoknál már megszokhattuk. Ugyanis a sajtot hamuba forgatják, onnan az acélos szürke külső réteg.

Svájci Saanen kecskék pasztörizált tejéből készül, amelyek boldogan legelésznek a tejüzem közelében. Esztétikailag maximális pontszámot érdemel, ugyanis a hófehér kecsketej és az acélszürke hamu olyan szép együtt, hogy egy sajt-szépségversenyen simán vinné az első díjat. De miért hamu? Természetesen nem csupán azért, hogy mi gyönyörködhessünk benne, ugyanis a hamunak konzerváló szerepe van, védi a puha belsőt a rovaroktól és segít a sajt kéregképződésében is. Természetesen hasmenés esetén is jót tesz, emlékezzünk csak vissza, mennyi széntablettát megetettek velünk gyerekkorunkban :D

Tudom, térjek már rá az ízére! Nos, erre is azt kell mondanom, hogy tökéletes a kontraszt, ugyanis a kecsketejnek van egy kis citromos – savas ízvilága, a hamu pedig lúgos, így tökéletesen ellensúlyozza az előbbit.  Hiányzik belőle a kecskesajtokra annyira jellemző darabos íz, viszont ott bújkál az utóízében, de hagyja érvényesülni az enyhén borsos, fűszeres ízt. A kéreg alatt nagyon puha, szinte kenősajt állagú és az a rész telitorokból üvölti, hogy : “Héééé, érzeeed? Én igazi kecskesajt vagyok!”, de a közepe szolidabb, szinte camembert keménységű,  ám tökéletesen kenhető, pl. pirított rozskenyérre vagy baguettere, egy érett, húsos körte kíséretében. Ha alkalmatok van rá kipróbálni, egy percig se habozzatok!

Nálam a Szürke Bagoly 10/10!

Végre elérkezett a megfelelő pillanat, hogy publikáljuk a Sajtológia első posztját. Mi sem lehet alkalmasabb téma a kezdéshez, mint egy olyan esemény, ahol kézműves sajtokkal kínálják az érdeklődőket. Nem is akármilyen sajtokról van szó! Igazi erdélyi, székely sajtok; a házi gomolyától a füstöltön át az érleltig minden lehetséges fajtából.

A munka ünnepével kibővített hosszú hétvégén Székely Fesztivált rendeztek a Millenárison. Annyiban különbözik ez az esemény egy átlagos majálistól, hogy itt leginkább székely ételeket kínálnak a büfések, csíki sört csapolnak, székely népzenével és néptánccal szórakoztatnak. Káprázatos kínálattal kecsegtető vásárt is rendeztek a Teátrum épületében: ehető és ehetetlen kézműves termékek sorakoznak az asztalokon, hogy gyönyörködhessünk a székely kultúrában. Sajtokon kívül befőttek, lekvárok, borok, mézeskalács, hentesáru és természetesen pálinkák termelői hozták el remekműveiket, hogy kóstolót adjanak belőle, ill. eladják. Ezeken kívül pedig az erdélyi kézimunka világából szinte mindenféle használati tárgy megjelent a vásáron: kerámia, fafaragás, hímzések, üvegek, dísztárgyak és hasznos eszközök sokasága...

Akinek kedve szottyant majálist ünnepelni, vagy csak egy hétvégi nagy zabálást tartani a haverokkal, az mindenképp jól járt a Székely Fesztivállal. Az 1000 forintos belépő budapesti viszonylatban nem túl sok, de akinek mégis fájt volna ekkora veszteség, azt irdatlan mennyiségű töltött káposztával lehetett kiengesztelni. Nem bocsátkoznék pontos becslésbe, de szerintem már tonnában is lehetett mérni azt a káposztahegyet, amivel székely testvéreink mutatták ki vendégszeretetüket telhetetlen pesti belünk irányába. Ezen kívül pedig félméteres kürtőskalács, Igazi Csíki Sör, miccs, flekken és kolbász állt rendelkezésünkre, étvágyunk és egyéb bajaink csillapítására.

Most pedig térjünk a lényegre, a sajtra. Mivel a mai naptól e blog azzal a céllal telepedik meg a világhálón, hogy indokoltan sokszor szerepeljen rajta a sajt szó.

Háromféle paraméter határozta meg a hétvégén felkínált sajtok változatosságát: fűszerezés, érlelés és parenyica. Merthogy az egyszerű, füstölt parenyica tekercseken kívül mindössze aszerint lehetett megkülönböztetni a sajtokat, hogy mennyi ideig, ill. milyen technikával érlelték őket (vagy sem), valamint milyen kiegészítő alapanyaggal ízesítették. Voltak köztük egy évig érlelt sajtok is, meg akadt olyan, amit vörösborban érleltek. Ízesítőként szerepelt a szarvasgomba, lilahagyma, fokhagyma, rozmaring, köménymag, dió és sok más fűszer. Találkoztunk egyszerű trappistákkal, bár az ízük sokkal intenzívebb volt a hétköznapi bolti trappistákénál.

Amit megkóstoltam, mind finom volt! A globális sajtkultúrát tekintve nem találkoztam újdonságokkal, leszámítva a vörösboros sajtot - ciki lehet, de ilyet még sose láttam. Ami igaz a magyar sajtkultúrára, azt elmondhatjuk a székelyről is: nem alakult ki olyan nemzetközi hírneve, mint pl. a franciának vagy a hollandnak. Nincs egy olyan sajt se, ami annyira "egyedi" lenne, hogy egy székely faluról kapná a típus megnevezését. Bármit meg tudnak csinálni, ez tény, de mindegyik technikának megvan az eredetije, valahol nyugaton vagy keleten. Talán a házi sajtok olyanok, amelyekre teljes bizonyossággal állíthatjuk, nincs ilyen sehol a világon. Mert ugye ahány ház, annyi szokás, avagy mindenkinek egyedi a kétkezi munkája.

Mindenesetre büszkék lehetnek a székelyek a sajtjaikra, mert egyértelmű bizonyítékai annak, mennyire igényesen, szeretettel csinálnak mindent, még a sajtokat is! Remélem lesz még sok ilyen Székely Fesztivál Budapesten és más városokban is, hogy hazánk minden sajtkedvelője megízlelje Erdély igazi ízét.

Hamarosan indul a Sajtológia blog. Valószínűleg még idén májusban. Elfoglalt emberek vagyunk, sokat dolgozunk, kevés szabadidőnket szeretteinknek tartogatjuk. Éppen ezért nem ígérünk semmit, csak egy dologhoz kérünk bizalmat mindazoktól, akik korábban már olvasták írásainkat vagy hallgatták monológjainkat: ez a blog el fog indulni, és működni fog. Kötöttségek és világhódító tervek nélkül fog bővülni és fejlődni aszerint, hogy épp mennyire tudunk vele foglalkozni. Nem munkánk lesz, hanem hobbink; kedvtelésből írjuk önmagunk és mások szórakoztatására, tudásunk bővítésére és étvágyunk csillapítására.

Pár szó röviden arról, mi várható ezen az oldalon:

• Sajtok, sajtok és sajtok. Hazai és külföldi, friss és érlelt - lesz itt minden a keménytől a kenhetőig! A legnagyobb tisztelettel és gyermeki csodálattal kutatjuk, aztán publikáljuk a sajtok történetét, kultúráját, tálalását és felhasználási tippeket.
• Sajtos ételek. Rengeteg van belőlük; reggeltől estig, előételtől desszertig minden fogáshoz adhatunk egy kis sajtot. Csak épp az nem mindegy, melyik ételhez milyen sajtot adunk, hogyan készítjük el s végül milyen itallal tálaljuk. Nem mondanánk, hogy receptes könyvet fogunk itt vezetni, inkább csak útmutatókat adunk ízletes ételek készítéséhez, saját példákkal illusztrálva.
• Sajt-gasztronómia: minden, amit a sajtkultúráról tudni érdemes. Mik a népi szokások, milyen új trendek vannak a tálalásban, milyen sajtot válasszunk diétához, melyik bort válasszuk egy társas sajtkóstolóhoz? Minden kérdésre megkaphatják itt a választ; ha pedig küldenek nekünk párat, azzal még több inspirációt kapunk további témák felkutatásához.
• Gyártástechnológia. Igyekszünk nem elijeszteni az olvasókat mérnöki precizitással és szakszerű élelmiszer-ipari tanulmányokkal. Próbálunk betekintést nyújtani a sajtgyártás rejtelmeibe, megszólaltatni a rutinos sajtmestereket, s ezáltal jobban megérteni a sajtokat. Még az is előfordulhat, hogy házi sajtkészítésre vetemedünk.
• Utazás a sajtok világába. Határainkon belül és kívül számtalan olyan város, falu vagy környék van, ahol híres vagy a helyiek számára rendkívül fontos sajtok készülnek. Valahányszor egy ilyen helyen járunk - vagy olvasunk róluk érdekességeket - megosztjuk az élményt a blogon is.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Pár hétig kérjük szíves türelmüket, addig szabadidőnkben elmerülünk a sajtok tudományában. Figyeljék az Index 2-t, a Tumblr-t meg a Facebookot, mert előbb vagy utóbb történni fog valami, avagy megjelenik első cikkünk, melyet rendszeresen követ egy újabb lépés a Sajtológia áltudomány mélységeibe.