Végre elérkezett a megfelelő pillanat, hogy publikáljuk a Sajtológia első posztját. Mi sem lehet alkalmasabb téma a kezdéshez, mint egy olyan esemény, ahol kézműves sajtokkal kínálják az érdeklődőket. Nem is akármilyen sajtokról van szó! Igazi erdélyi, székely sajtok; a házi gomolyától a füstöltön át az érleltig minden lehetséges fajtából.

A munka ünnepével kibővített hosszú hétvégén Székely Fesztivált rendeztek a Millenárison. Annyiban különbözik ez az esemény egy átlagos majálistól, hogy itt leginkább székely ételeket kínálnak a büfések, csíki sört csapolnak, székely népzenével és néptánccal szórakoztatnak. Káprázatos kínálattal kecsegtető vásárt is rendeztek a Teátrum épületében: ehető és ehetetlen kézműves termékek sorakoznak az asztalokon, hogy gyönyörködhessünk a székely kultúrában. Sajtokon kívül befőttek, lekvárok, borok, mézeskalács, hentesáru és természetesen pálinkák termelői hozták el remekműveiket, hogy kóstolót adjanak belőle, ill. eladják. Ezeken kívül pedig az erdélyi kézimunka világából szinte mindenféle használati tárgy megjelent a vásáron: kerámia, fafaragás, hímzések, üvegek, dísztárgyak és hasznos eszközök sokasága...

Akinek kedve szottyant majálist ünnepelni, vagy csak egy hétvégi nagy zabálást tartani a haverokkal, az mindenképp jól járt a Székely Fesztivállal. Az 1000 forintos belépő budapesti viszonylatban nem túl sok, de akinek mégis fájt volna ekkora veszteség, azt irdatlan mennyiségű töltött káposztával lehetett kiengesztelni. Nem bocsátkoznék pontos becslésbe, de szerintem már tonnában is lehetett mérni azt a káposztahegyet, amivel székely testvéreink mutatták ki vendégszeretetüket telhetetlen pesti belünk irányába. Ezen kívül pedig félméteres kürtőskalács, Igazi Csíki Sör, miccs, flekken és kolbász állt rendelkezésünkre, étvágyunk és egyéb bajaink csillapítására.

Most pedig térjünk a lényegre, a sajtra. Mivel a mai naptól e blog azzal a céllal telepedik meg a világhálón, hogy indokoltan sokszor szerepeljen rajta a sajt szó.

Háromféle paraméter határozta meg a hétvégén felkínált sajtok változatosságát: fűszerezés, érlelés és parenyica. Merthogy az egyszerű, füstölt parenyica tekercseken kívül mindössze aszerint lehetett megkülönböztetni a sajtokat, hogy mennyi ideig, ill. milyen technikával érlelték őket (vagy sem), valamint milyen kiegészítő alapanyaggal ízesítették. Voltak köztük egy évig érlelt sajtok is, meg akadt olyan, amit vörösborban érleltek. Ízesítőként szerepelt a szarvasgomba, lilahagyma, fokhagyma, rozmaring, köménymag, dió és sok más fűszer. Találkoztunk egyszerű trappistákkal, bár az ízük sokkal intenzívebb volt a hétköznapi bolti trappistákénál.

Amit megkóstoltam, mind finom volt! A globális sajtkultúrát tekintve nem találkoztam újdonságokkal, leszámítva a vörösboros sajtot - ciki lehet, de ilyet még sose láttam. Ami igaz a magyar sajtkultúrára, azt elmondhatjuk a székelyről is: nem alakult ki olyan nemzetközi hírneve, mint pl. a franciának vagy a hollandnak. Nincs egy olyan sajt se, ami annyira "egyedi" lenne, hogy egy székely faluról kapná a típus megnevezését. Bármit meg tudnak csinálni, ez tény, de mindegyik technikának megvan az eredetije, valahol nyugaton vagy keleten. Talán a házi sajtok olyanok, amelyekre teljes bizonyossággal állíthatjuk, nincs ilyen sehol a világon. Mert ugye ahány ház, annyi szokás, avagy mindenkinek egyedi a kétkezi munkája.

Mindenesetre büszkék lehetnek a székelyek a sajtjaikra, mert egyértelmű bizonyítékai annak, mennyire igényesen, szeretettel csinálnak mindent, még a sajtokat is! Remélem lesz még sok ilyen Székely Fesztivál Budapesten és más városokban is, hogy hazánk minden sajtkedvelője megízlelje Erdély igazi ízét.