Blog a legnemesebb tejtermékekről

Sajtológia

Mindenki a magyar sajtért - a magyar sajt mindekiért!

Sajtótájékoztató a közelgő Vajköpülő Flashmobról és a Sajtmustráról

2016. szeptember 24. - body_andras

UPDATE 2016.09.27. 08:50

Figyelem, TEGNAP volt a Vajköpülő Flashmob a Széll Kálmán téren!

***

A Magyar Sajtkészítők Egyesülete megtisztelő hívására a Sajtológia is részt vett a szeptember 22-én, csütörtökön tartott sajtótájékoztatón a Kicsi Csángó Konyha éttermében.

Csütörtök délután 16:00 órakor családias hangulatban indult a IV. Magyar Sajtmustra sajtótájékoztatója az I. kerületben az Alagút utca 1. alatti kifőzdében. Érkezéskor a Magyarhang Zenekar vonóshármasa fogadta a sajtó képviselőit egy kis zenével. A rendezvényt Kocsis Pál, a KKASE alelnöke nyitotta meg és köszöntötte a résztvevőket.

Utána Tóth Albert, a Kicsi Csángó tulajdonosa, az esemény házigazdája is köszöntötte vendégeit. Nemrég nyílt étterméről azt mondta, szeretné a magyar kultúrát és az igazi magyar, csángó és székely ételeket megmutatni a fővárosnak, ahol (sajnos) több a török gyros büfé, mint a tisztességes hazai konyha. Örömmel ajánlotta fel a sajtótájékoztató helyszínének a Kicsi Csángót, mert fontosnak érzi a minőségi hazai élelmiszer népszerűsítését és a hagyományok őrzését.

Harcz Zoltán, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács igazgatója, valamint Kiss Norbert Ivó, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Fejér megyei szervezetének igazgatója a hazai tej és sajt jelenlegi piaci helyzetéről beszéltek. A témákat bővebben tárgyalja majd a Sajtmustrán tartott szakmai konferencia.

Ezután a Sajtmustra főszervezői ismertették a ránk váró programok részleteit. Hegedűs Imre a Bicskei Mezőgazdasági Zrt.  és az Etyektej igazgatója, 10 éve sajtkészítő, a KKASE- Sajtkészítők Egyesületének elnökségi tagja, az Etyeki Sajtútállomás tulajdonosa, a Magyar Sajtmustra főszervezője a kezdetek óta. Az általa elhangzottakat korábban már nagy vonalakban ismertettük. A szakmai nap (szeptember 30) programjánál kiemelte, hogy idén két francia sajtmestert is vendégül látunk a konferencián: Roland Perrin a sajtok érleléséről, Lionel Guerin a hasznos baktériumok és gombák szerepéről fog előadást tartani. Mindketten zsűrielnökként fogják értékelni a sajtversenyre beadott remekműveket.

Továbbá még rengeteg izgalmas témában hallgathatnak előadásokat, ill. vehetnek részt kerekasztal beszélgetéseken a sajt-szakmabeliek. Többek közt a tejágazat jelenlegi helyzetéről, a kistermelői rendeletről a Foodhubról és az élelmiszerbiztonságról fognak majd értekezni, valamint bemutatkozik a Székely Sajtkészítők Kézműves Egyesülete is.

Kerekesné Dr. Mayer Ágnes élelmiszermérnök, a KKASE- Sajtkészítők Egyesületének tagja, az Eszterházy Károly Egyetem Gyöngyösi Campus Turizmus Tanszékének oktatója, a IV. Magyar Sajtmustra szervezője is felszólalt. Említette, hogy Magyarországon még sajnos mindig gyakran halljuk a "nem sajt-, hanem inkább tejföl- és túrónemzet vagyunk" szöveget, pedig ennek nem így kéne lennie. Hosszú út vezet addig, hogy legyen eredetvédelemmel jelölt magyar sajt; ezen a téren le vagyunk maradva, a jellegzetes magyar érlelőkultúrák kutatásával pedig e lemaradás behozatalának gyorsítását szeretné segíteni.

Az elmúlt hónapokban sajtvásárokon és egyéb rendezvényeken tapasztalta, hogy a közönség érdeklődik a hagyományos vajköpülés iránt, ezért a KKASE közreműködésével ez a hagyomány is reflektorfénybe kerül az idei Sajtmustrán. Sőt, már szeptember 26-án hétfőn, 18:00 órakor a Széll Kálmán téren egy Flashmob keretein belül lehet bemelegíteni a szombati közönségnapra tervezett Guiness-rekord kísérletre!

A hétfői vajköpülésre a bevállalós érdeklődőket (akik szeretnének a téren kézzel köpülni) 17:30-ra várják a Városmajori templom előtt; itt kerülnek kiosztásra az eszközök, de lehet sajátot is hozni. Az eseménnyel a magyar vidékre, a hagyományos étkezésre, a magyar gasztronómiára és a IV. Magyar Sajtmustra rendezvényre szeretnék felhívni a figyelmet.

A sajtótájékoztatót a Cédrus Táncegyüttes produkciója zárta; a meghívottak a Garabonciás és az Etyektej sajtjaiból összeállított sajttálakról falatozhattak. Lehetőségem nyílt a szervezőkkel beszélgetni - úgy tűnik, a Sajtmustra és a Sajtológia hosszú távon közös célért küzd: a magyar sajtkultúra fejlődéséért. Izgatottan várjuk, mi lesz jövő hétvégén!

Ezúton is ajánljuk minden Kedves Olvasónknak, vegyenek részt hétfőn a Flashmobon, szombaton pedig találkozzunk a IV. Sajtmustra közönségnapján! A hétfői (mai, 09.26. szerk.) Flashmobról pedig várjuk Olvasóink képeit Facebookon vagy bármelyik elérhetőségünkön!

***

Termelők, sajtmesterek figyelmébe!

Ha Ön vállalkozása képviseletében részt vesz a Sajtmustra szakmai napján, és szeretné a Sajtológia olvasóival megosztani élményeit, véleményét, fontos mondanivalóit és vízióját a magyar sajt jövőjéről, vegye fel velünk a kapcsolatot!

A bejegyzés trackback címe:

https://sajtologia.blog.hu/api/trackback/id/tr8311737275

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
Jasper Roberts - Blog