Szeretjük a bacont, szeretjük a sajtot. Ennek a "szerelmi háromszögnek" apropóján készítettem egy nagyon egyszerű ételt, melyet előételként, vagy köretként lehet tálalni - mivel nem túl tartalmas, én inkább az utóbbit javasolnám.

A rizottó az olaszok kedvenc rizsfogyasztási formája, és ebben mélyen egyetértek velük. Mutathatnak bármilyen rizses fogást Thaiföldtől Kínáig, ennél izgalmasabbá a rizst nem tehetik számomra. Lényege, hogy a rizst először zsiradékban (ami az igazi olasz rizottók esetében csak olívaolaj lehet) "dinszteljük", utána pedig lehet kis adagokban hozzáadni a vizet, a fűszereket és a feltétnek valókat (zöldséget, gombát, szalonnát). A végeredmény egy krémes állagú, finom rizses "trutyi", mely esztétikailag és ízekben is megállja a helyét az asztalon.

Rizottót nem lehet akármilyen rizsből főzni. A legjobb választás a Carnaloni, legalábbis én ilyet használtam mindig, amíg Olaszországban éltem. Nem muszáj ilyet venni - sőt, Magyarországon nem is éri meg. Kerek szemű, fehér, jó nedvszívó rizst kell találni a boltban; ha ez megvan, akkor nem lesz gond.

És akkor vágjunk bele, avagy nézzük meg, nekem hogy sikerült a híres cheddar sajtot ötvözni az ellenállhatatlan bacon szalonnával és az észak-olasz konyha egyik alapjával.

Először felvágtam a szalonnát pici csíkokra, ezeket pedig lassú tűzön pirítottam, hogy zsírt eresszenek. Ha nem túl jó a szalcsi, lehet adni hozzá pluszba olajat vagy még több zsírt. Ezután kivettem a pirított bacon falatkákat, hogy ne ázzanak tovább, mert ropogósan szeretem.

Készítettem fokhagymával és fűszerekkel alaplevet, valamint elővettem egy sima száraz fehérbort. Annak a híve vagyok, hogy a legjobb borokat kár megfőzni, mert ivásra valók, tehát jobban megéri a közepes minőségű borokat használni főzéshez.

A zsíron elkezdtem főzni a rizst, folyamatos kavargatással. Amikor már üveges lett, hozzáadtam pár kanálnyi fehérbort, majd az alaplevet is. Mindig csak egy kicsi folyadékot szabad hozzáadni, és kavarni kell amíg a rizs magába szívja. Amikor már kezdett puhulni a rizs, már csak annyi alaplevet adtam neki, amennyi épp elég volt hogy ne ragadjon össze az egész.

A rizottó akkor készül el, amikor hozzáadjuk a "díszt", avagy bármit, aminek az ízét kívánjuk. Zöldségek esetében figyelembe kell venni, mennyire szükséges főzni őket. Például a radicchiot nem jó szétfőzni, de a répát már nem árt puhítani egy kicsit. Ha hagymásan szeretjük a rizottót, akkor annak a dinsztelését már a rizzsel együtt elkezdhetjük. A baconös-cheddaros rizottó azonban sokkal egyszerűbb bármelyiknél: ha már megpuhult a rizs, akkor jó sok reszelt sajtot és ropogós sült szalonnacsíkokat keverünk bele, s ezzel máris elkészült!

Jó minőségű, eredeti cheddart nem nehéz manapság beszerezni. Csak ügyeljünk rá, hogy ne valami olcsó, sárgás fehér utánzat legyen, ha már érezni akarjuk az ízét. Én vöröset használtam, nem csalódtam. Akinek még nem lenne ismerős ez a sajttípus, annak felhívnám figyelmét a hamburgerekre - elvileg ez van bennük, többnyire ömlesztett változatban. Lesz még róla szó a blogon, mert méltán híres és népszerű angol sajt.

A baconös-cheddaros rizottót könnyű és gyors ebédnek, vagy párolt húsok mellé köretnek ajánlom. Nekem ez a főzet az előbbi funkciót töltötte be az életemben. Nem szokásom recepteket írni, grammra kimért mennyiségekkel, másodpercre pontos időzítéssel, meg kavarási irányig megadott instrukciókkal. A szabad szellem és az "érzéssel" főzés híve vagyok, így csak ennyit mondok a precizitást igénylőknek: annyi rizst vegyenek elő, amennyire a fogyasztó létszámnak szüksége van; a bacont és a cheddart pedig ízlés szerint adagolják. Az én ízlésem hatalmas adagot...

Jó étvágyat!