Sajtfesztivált kerestünk, de csak egy nagy zsibvásárt találtunk; lacikonyhákkal, sörsátrakkal, hakniszínpaddal, bazársorral, gyros büfékkel, állatsimogatóval, dodzsemmel és sok más, borhétről és falunapokról, vagy egyszerű városligeti majálisokról ismert jelenségekkel. Mellesleg volt köztük néhány sajtos pult is, habár az eseményt - elvileg - első sorban miattuk rendezték.

Beszámolónk alapján azt hinné a Kedves Olvasó, hogy május elsején szerzett élményeket osztunk meg, pedig nem. Ez az a bizonyos III. Belvárosi Sajtfesztivál, amit nagy lelkesedéssel beharangoztunk. Izgatottan vártuk a hétvégét, hogy végre kimehessünk a Vajdahunyadvár környékére és fejest ugorjunk a magyar sajtkultúra színe-javába. Fárasztó, munkával teli hét után, a "Fesztivál" második napjára szombaton látogattunk el. Onnan pedig vegyes érzésekkel távoztunk.

Értem én, hogy egy sajtfesztiválra kell más is a sajtokon kívül, mert a sajt önmagában nem mozgat meg nagy közönséget. Meg aztán kellenek családi programok, hogy a gyerekek is jól szórakozzanak, amíg anyu lazít egy pohár borral, apu pedig egy nagy tál grillezett hússal. Ugyanakkor érthetetlen számomra, hogy miért szorul vissza ennyire a sajtok szerepe. Gyakorlatilag egy olyan zsibvásár volt az egész, amilyet plázák és metróállomások környékén találhatunk ünnepnapokon; melyben itt-ott elbújt néhány sajtpult, ahol lehetett venni átlagos sajtokat. Szerencsére voltak köztük figyelemre méltó sajtmesterek, akik igyekeztek különlegességeket kínálni az érdeklődőknek. Közülük néhányan - hozzám hasonlóan - hiányolták az esemény sajtfesztivál mivoltát, mindamellett kétségtelenül jól érezték magukat.

Nem lehet panasz a hangulatra, a bazárok korrekt áron kínáltak szép tárgyakat is, mindenféle csecsebecsét. Az éhes gyomorral érkezőknek sem lehetett okuk a panaszra, mert hússütöde és gyorskonyha akadt bőségesen. Egy átlagos büfés-bazáros gyülekezethez képest sokkal igényesebbek voltak az itteni szakácsok, ez látszott már a kitett húsok esztétikai minőségén és a munkamenet higiéniáján is. Nem láttam azt a zsíros szenes pancsolást, amitől a balatonparti büféknél undorral fordítok hátat. Kár, hogy a legtöbb ilyen büfésnek a fantáziája a gyrosnál ér véget. Ha már úgyis tele van Budapest gyros büfékkel, nem lehetne egy "fesztiválon" érdekesebb dolgokat gyártani? (A kérdés költői, persze hogy nem lehet, amíg erre van kereslet.) Az esemény oldalán ígért "fesztiválételek a sajt jegyében" sehol sem voltak...

Mitől válik egy esemény fesztivállá Magyarországon? Leginkább attól, hogy az evés-ivás mellett van valamilyen zenés műsor is. A színpadon fellépő, slágereket feldolgozó haknizenekarok szórakoztatási képessége messze alulmúlta a közelben pánsípozó latin-amerikai indiánzenekart, vagy a Városligeti Sörsátor színpadán játszó rockbandát. Amellett, hogy biztosítva volt a gyermekek számára sokféle játék, móka, kacagás, a nagyon ócska "koncertek" helyett lehetett volna valamilyen értelmesebb műsorvezetés is. Egy árva szó nem hangzott el arról, merre van az a bizonyos több mint 40 sajtműhely pultja (nem volt annyi amúgy se), és hol/hogyan lehet szavazni az év sajtjáról.

Összességében csalódott vagyok, mert sajtfesztivált kerestem, de nem találtam. Mint kikapcsolódásra vágyó egyszerű ember, remekül éreztem magam, kellemes délutánt töltöttem a Városligetben. Szerencsére a sajtmesterek gondoskodtak róla, hogy fantasztikus sajtokat kóstolhassak, valamint érdekes sajtkölteményeket fedezzek fel. Három sajtműhelyt emelnék ki közülük, ők mutatták számomra a legizgalmasabb dolgokat - meg kell jegyeznem, hogy a többiek is elismerésre méltó felhozatallal jöttek, akkor is ha csak "átlagos" kínálatuk volt.

Az első olyan sajtos pult, mely ránézésre megtetszett, a Concordia Bell Diósd képviseletében állt a vár bejárati hídján. Legizgalmasabb sajtjuk, s egyben cégük büszkesége is a szénavirágágyon érlelt alpesi tehénsajt. Megkóstoltam, nagyon ízlett! Olyan intenzív íze van, hogy azzal méltán említhetjük egy lapon bármelyik alpesi sajttal. Oklevelet is kapott a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarától, mivel különdíjasként jutalmazták a XVII. Gyomaendrődi Nemzetközi Sajt- és Túrófesztiválon. Fél évig érlelik szénában, ettől kapja azt az "ízbombát", amitől már a szánkba téve is érezhető a különbsége más érlelt sajtoktól.

A második kedvencem a Hankai Sajtműhely lett. Szerintem aligha lehet felülmúlni szépségben és finomságban a gomolya sajtjaikat, jómagam hazavittem kettőt is: egy füstölt diósat és egy magyarosat (chili, petrezselyem és lilahagyma fűszerezéssel).

A harmadik említésre méltó pult az Egri Margaréta kecskesajtoké volt. Közülük kiemelnék egy ritka gyönyörűséget, az egri bikavéres kecskesajtot. Már készítés közben is kevernek bele a világhírű borból, majd a sós áztatás után ugyanebben a borban érlelik. Színének és ízének is nagyon jót tesz az eljárás, csak ajánlani tudom mindenkinek a kóstolását, fogyasztását!

Remélem, lesz még fejlődés a következő években, mert a Belvárosi Sajtfesztiválnak van még hová fejlődnie. Túl kéne lépni az össznépi legelőprogramon, és valóban tenni valamit a magyar sajtkultúráért, ha már annak szerveznek fesztivált. Nagyon örülök, de tényleg, hogy ott lehettem, és megemelem kalapomat a résztvevő sajtműhelyek előtt is. Viszont a kezdeti lelkesedésem után olyan érzés most visszaemlékezni, mintha elmentem volna egy bécsi Mozart fesztiválra, melynek minden színpadán no-name garázszenekarok adnák elő retro slágerek feldolgozását, a színpad mellett pedig Mozart-golyókat árulnának a miheztartás végett.

Van még kép a galériában, kattintson!