Blog a legnemesebb tejtermékekről

A nagy Camembert teszt

Kipróbáltunk 20, ezen a néven árusított sajtot!

2016. május 16. - body_andras

El jött a nagy nap, végre befejeztem a művet. Januárban tűztem ki azt a célt, hogy felkutatom és megkóstolom az összes olyan sajtot Magyarországon, melyet élelmiszer üzletekben "Camembert" névvel árulnak. Ne vitassuk, ezek közül valójában melyek érdemlik meg a nevet, hiszen (elvileg) védett földrajzi eredetű termékről van szó. Maga a név amúgy nem védett.

Összesen 22 termékről tudok, melyek kiskereskedelmi forgalomban vannak vagy voltak, ebből pedig (sajnos) csak 20-at találtam meg. Azért tartott majdnem 5 hónapig a keresés, mert munka és egyéb elfoglaltságok mellett nehéz eljutni mindenféle üzletlánc sajtpultjához pont akkor, amikor ezek is készleten vannak éppen.

Alapvetően két féle Camembert sajtot lehet a boltokban találni. Az egyik az "autentikus", mely eredeti francia termék - nyers tejből. Most szólok, hogy ne soroljunk ide más, szintén fehér nemespenésszel érlelt sajtokat, pl. a Brie és a Camembert nem ugyanaz! A Normandiában készült (minőségileg és földrajzilag megfelelő) termékek 1983 óta a francia állami AOC jelölést, 1992 óta az európai PDO jelölést kapják: ezek alapján dönthetjük el, hogy "igazi Camembert" sajtot kapunk-e a pénzünkért, vagy sem. A másik típust nevezhetjük "B-verziónak": ezeknél a készítők igyekeznek minél nagyobb fogyasztói tömeget elérni, tehát amennyire csak lehet, enyhítik a tömény lábszagot, a felszíni nemespenészből pedig homogén, bársonyos, rugalmas kérget képeznek, és többnyire pasztőrözött tejet használnak.

nagycamemberttesztsajtologia.jpg

Az eredetihez közel álló fajtákat ajánljuk ínyenceknek, akár magában is, kiegészítők nélkül. Minimális felszereltségű hidegtál vagy sajttál tökéletes alkotóeleme, "koronaékszere" lehet. Ha van rá lehetőségünk, igyuk édes vörös borral vagy francia ciderrel!

A B-kategóriás Camembert sajtokat sem kell lenézni, hiszen árban és szagtalanságban egyértelműen náluk van az előny. Grillezéshez, húsos ételekhez, szendvicsekhez ajánljuk őket, mert többnyire nem folyósak még szobahőmérsékleten sem, könnyebben szeletelhetők.

A 20 tesztalanyt végig ettem - természetesen szobahőmérsékleten, sajttartóban előkészítve pár óráig. 10-es skálán pontoztam őket és így született egy sorrend. Néhányan nem fognak egyet érteni azzal, hogy két kategória sajtjait versenyeztettem egymással. Mindjárt kiderül, ez nem volt rossz ötlet, mert meglepő eredmények is születtek. A kóstolásnál csak azt vettem figyelembe, hogy a sajt íze és állaga mennyire nyújt maradandó élményt számomra. Vagyis amit első ránézésre, korábbi hírneve vagy a csomagoláson jelölt származási hely alapján elvártam tőlük, azt teljesítették vagy felülmúlták.

No, lássuk! Jöjjenek a sajtok, abban a sorrendben, ahogy "feldolgozásra" kerültek.

Tihany Ínyenc

(2016.01.05.)

tihany_inyenc.jpg

A tesztsorozatot rögtön a hazai nagy kedvenccel kezdtem. 1979 óta gyártják Veszprémben, 1981-től Tihany Camembert néven vált ismertté, s egyúttal a magyar fogyasztók körében közismertté tette a fehér nemespenészes sajt fogalmát. Nem mintha addig nem hallottunk volna ilyesmiről, csak még nem volt olyan magyar márka, melyre büszkén mondhatjuk, "na, ez a mi Camembert-ünk"!

Való igaz, ez a termék méltán kiérdemelte a "magyar Camembert jelzőt", merthogy az eredetihez sok köze nincs. Kérge rugalmas, harapásra ropogós, bársonyos tapintású hófehér penészréteg. Tésztája közepesen lágy, enyhén rugalmas. Szobahőmérsékleten sem folyik el, tehát ez annak a bizonyos "B-kategóriának" az etalonja, ha úgy vesszük. Emlékezetes reklámszövege: "ahogyan mi szeretjük" - arra utal, hogy mifelénk annyira nem nyeri el a nagy közönség tetszését, ha istentelenül büdös és folyós egy sajt, tehát a "magyar Camembert" értékeit másban kell látnunk, mint az eredeti franciáét.

Értékelés: 4/10

Polser Camembert, a "márkátlan"

(2016.01.13.) 

Számomra a teszt egyik legnagyobb meglepetése volt ez a jelentéktelennek tűnő, mindenféle márkajelzés nélkül, piros papír csomagolásban árult sajtocska. Lerí róla, hogy olcsó utánzata a nálunk hagyománnyá vált "B-kategóriának" - legalábbis ezt gondoltam, mielőtt megkóstoltam. Már kibontáskor is gyanús volt, hogy illata igazi francia büdös sajtokra emlékeztető. Kérge selymes, rugalmas, tésztája lágy, nem túl folyós. Íze pedig várakozáson felüli! Általában a pasztőrözött tejből készült Camembert jellegű sajtok nem érnek el ilyen intenzitást íz és illat terén, de ennek sikerült, így hát kellemesen csalódtam! Kicsi és olcsó alternatíva azoknak, akik szeretnék (nyomokban) érezni az igazi normandiai Camembert ízvilágot. Le a kalappal a lengyel gyártó előtt!

Értékelés: 8/10

Cheeseland Light Camembert

(2016.01.14.)

Nagy dilemmában vagyok, amióta vettem egy ilyet. Ha ez "light", akkor van "normál" is? A csomagolás szerint ez 33%-kal kevesebb zsírt tartalmaz, mint a "zsíros". Mindenesetre ez a név semmilyen jelentőséggel nem bír azon kívül, hogy régi marketing trükkel elhitessük duci embertársainkkal: ettől nem lesznek kövérebbek.

A Cheeseland sajt a maga nemében nem volt kifejezetten rossz. Illata erősen ammóniás, noha ez is pasztőrözött tejből készült. Kérge roppanós, tésztája lágy, vágás után rendesen folyik. Íze nem túl izgalmas, enyhén sós. Ez az a "B kategóriás", ami büdös akart lenni, mint egy igazi Camembert, de az igazi íz már elmaradt.

Értékelés: 4/10

Striegistaler Zwerge

(2016.01.19.) 

Mire lefotóztam, addigra a csomagolás kissé megsérült - így elnézést kérve, nem tudom legszebb állapotában megmutatni. A "törpés" Camembert az előzőhöz hasonlóan német import. Az ilyen doboz nélküli, fóliába csomagolt sajtokat minden bizonnyal arra szánták, hogy gyorsan szabaduljunk meg tőlük, avagy együk meg. Erre a Zwergére pedig minden eddiginél jobban illik az a bölcs gondolat, hogy olcsó Camembert utánzatok leginkább sütögetésre valók, mert önmagukban nem okoznak semmilyen "sajtélményt". Illata gyenge, kérge selymes, tésztája szinte félkemény. Tehát rántott sajtként biztos nem fog szétfolyni, ez jó hír! Leginkább azoknak való ez a sajt, akiknek bejön a fehér nemespenész csábító látványa, de a bűzös, ízes sajtokat inkább messziről kerülik. Merthogy ennek íze szinte semmi nincs.

Értékelés: 2/10

Président l'Original

(2016.02.27.)

A Président név bizonyára nem ismeretlen a kedves Olvasónak, hisz az egyik legnépszerűbb francia sajtmárkáról van szó. Hazájában tömegtermék, nálunk a szupermarketekben viszont különlegesnek tűnik.

A l'Original név nyilván arra utal, hogy eredeti Camembert lakozik a fadobozban. Ez az álláspont beigazolódik kóstolás után is, hiszen korrekt, jó ízű, kellőképpen lágy sajt, érezhető az eredeti receptúra. Illata a hűtőben még csak közepesen érezhető, de a szobahőmérsékleti folyás után egyre intenzívebb, amolyan "jó büdös" sajtszag árad belőle. Kérge selymes és homogén, tehát érezhetően még nem egy "kézműves Camembert" látványa tárul elénk a dobozból. Tésztája pedig folyik rendesen, miután kivettük a hűtőből. A gyártónak ez a "becsületsajtja" az export piacon, hisz vannak sokkal gyengébb, a francia sajtokat szinte becstelenítő, marketing fogássá silányult termékeik is.

Értékelés: 8/10

Saint Benoit

(2016.02.28.)

Ez volt az egyik kedvencem, amikor évekkel ezelőtt megismerkedtem (még hazai boltokban) a Camembert sajttal. A klasszikus fadobozos csomagolást erről is lespórolták, de ez talán megbocsájtható.

Erős illata van, gyakorlatilag elbüdösíti a hűtőszekrényt. Mivel egy jó sajtot illik kitenni sajttartóba, így a konyhaszekrény, vagy akár az egész konyha is áldozatául esik, így a büdös sajttól viszolygó lakótársak kedvéért illik hamar lerendezni! Kérge enyhén áttetsző penészréteggel büszkélkedik, nincs benne homogenitás. Tésztája lágy és nagyon folyó, íze nagyon intenzív, mámorító. Nem csalás, nem ámítás, szerény csomagolása ellenére ez egy igazi Camembert.

Értékelés: 7/10

Melusin

(2016.03.01.) 

A Melusint véletlenül fedeztem fel egy üzletlánc sajtpultjában. Csomagolása alapján jelentéktelennek tűnik. Pasztőrözött tejből készült francia gyártmány. Illata ammóniás, kérge áttetsző és zsíros tapintású. Tésztája rugalmas, csak kicsit folyik olvadás után. Íze közepesen érezhető, de csak szobahőmérsékleten, viszont egyáltalán nem rossz.

Értékelés: 6/10

Président Natúr

(2016.03.06.)

Sajnos úgy tűnik, ezt elfelejtettem fotózgatni kóstolás előtt. A Président olcsónak szánt B-kategóriás sajtja. Talán az itteni fogyasztói szokások késztették arra a francia céget, hogy terjessze ezt a lengyel gyártmányt.

Illata gyenge, nem ijeszti el a büdösség ellenzőit. Kérge selymes, homogén fehér penészréteg. Tésztája folyós, íze szobahőmérsékleten teljesedik ki.

Értékelés: 6/10

Alpenmark

(2016.03.10.)

Erre a termékre kár volt ráírni a Camembert nevet. A célja nyilván az, hogy a jól csengő név és az alacsony ár bejuttassa a bevásárlókosárba, aztán kibontásnál még nézhessük rajta a nemespenészt. Erősen ammóniás szaga van - készítői gondolhatták, a "büdös sajt jó sajt" mondás majd elhiteti velünk, hogy érdemes volt megvenni. Közepesen kemény, tehát a lágysághoz köze nincs, íze pedig nulla.

Értékelés: 1/10

Président Bio

(2016.03.15.) 

Nem vagyok benne biztos, ez miben más, mint a l'Original - talán ez már tényleg nyers tejből készült, hagyományos módszerekkel. Örülök, hogy a Président megtette ezt a lépést "visszafelé", avagy az igazi Camembert irányába. Illata viszonylag enyhe, nem vágja ki a szekrényajtót. Kérge meglepően selymes, nem ilyen kifinomult látványra számítottam. Lágy tésztája szobahőmérsékleten elfolyik, íze pedig eszméletlenül finom! Ha valaki szeretné legyőzni félelmét a penészes sajtok iránt, akkor ezt ajánlom neki belépőnek - nem fog csalódni!

Értékelés: 9/10

Le Rustique

(2016.04.09.) 

Sokan talán úgy találkoztak először Le Rustique-kel, hogy a francia sítúráról hazatérő ismerőseik hoztak nekik kóstolóba. Ma már nálunk is kapható, és azt kell mondjam, jelenleg a legjobb "bolti" Camembert sajt. Olyan, amilyennek lennie kell.

Igazi büdös Camembert szag árad belőle. Kérge fátyolos, maszatos - egyáltalán nem akar tökéletes penész köntösbe bújni, hisz a penésznek se a szépség lenne a dolga. Nagyon erős, karakteres ízű, folyós tésztája van, enyhén savas beütéssel. Talán ez a legnépszerűbb sajt azok körében, akik szeretik az igazi Camembert-t, és ez nem véletlen!

És ha már vagyunk olyan szerencsések, hogy nálunk is lehet kapni ezt a remekművet, akkor engedtessék meg nekem a Franciaországba akármilyen céllal utazó honfitársaimnak javasolni: szuvenírnek ne ezt hozzák, hanem fedezzenek fel más, normandiai kézműves Camembert termékeket, mert higgyék el, Le Rustique még nem a csúcs, van ennél feljebb!

Értékelés: 10/10

Tesco Natúr

(2016.04.10.)

Ha valamitől, hát biztos nem ettől a sajttól vált híressé az egyik legnagyobb élelmiszer-üzletlánc. Ha létezne még a "Tesco gazdaságos" jelzés, akkor erre a Camembert sajtra bizonyára rá lenne írva. Egyszerű, sütögetésre való sajt. Kérge tiszta fehér, selymes, harapásnál roppanós. Illata szinte nincs, tésztája közepesen lágy, íze kellemesen sós.

Értékelés: 4/10

Creamfields

(2016.04.11.)

Az olcsó sajtok közül se mondanám kiemelkedőnek a Creamfields termékét. Illata enyhén gombás, kérge matt fehér, tésztája közepesen lágy marad melegen is. Íze pedig alig érezhető.

Értékelés: 2/10

Tihany Szendvics, avagy a régi/új Bakony Camembert

(2016.04.16.)

Volt egyszer egy Bakony nevű sajt(márka), ilyen néven lehetett Camembert sajtot is kapni. Ez a termék nem szűnt meg teljesen, csak forgalmazója úgymond "beolvasztotta" a Tihany Válogatás zászlaja alá. Így lett a régi Tihanyból Tihany Ínyenc, a Bakonyból pedig Tihany Szendvics. Rendhagyó módon nem kerek, hanem tégla formájú. Neve is mutatja, mire szánták: könnyen fel lehet osztani azonos méretű és formájú szeletekre, így egy Camembert "tégla" alkalmas egy nagyobb szendvics megpakolására.

Illata gyakorlatilag nincs, kérge selymes és rugalmas. Íze enyhén gombás, tésztája pedig szinte félkemény, vagyis a szeletelhetőség kedvéért lett feláldozva a lágysajt jelleg. És persze melegen sem folyik szét.

Értékelés: 3/10

Destrier

(2016.04.24.)

A fadobozos Camembert sajtoknál is divatba jött az alacsony ár kategóriája, így az ilyen, még korábban sosem látott, de a látszat kedvéért fadobozban árult sajtokhoz mindig gyanakodva közelítettem. Mi van, ha olcsó és ócska átverés, amit benne találok?

Szerencsére a Destrier nem átverés, teljesen ehető, kimondottan finom Camembert. Illata enyhe, kérge fátyolos, tehát nem homogén fehér. Tésztája lágy de nem túl folyós, íze meg egyszerűen csak átlagos Camembert-íz.

Értékelés: 7/10

Chêne d'Argent

(2016.04.29.)

Amiért az előbb fellélegezhettem, az ennél a sajtnál sajnos nem jött be. Okkal féltem attól, hogy ami ugyan francia gyártmány, a csomagolása fadobozos és címkéje is hivalkodóan eredeti francia Camembert sajtot előjelez, az nem feltétlenül jó. 

A Chêne d'Argent illata gyenge, tulajdonképpen a sajtszagot kerülőknek kedvező, még szobahőmérsékleten is. Kérge selymes és homogén fehér, tésztája lágy de nem folyik. Íze a pasztőrözött tejes Camembertekre jellemző, nem túl erős. Nekem kicsit csalódás, persze lehetne rosszabb is...

Értékelés: 3/10

Bluedino

(2016.04.30.)

Amilyen döbbenet volt a Chêne d'Argent, olyan meglepő a Bluedino. A Lidl terméke várakozáson felüli, bár kétségtelenül ettől sem fogunk hanyatt esni örömünkben. Illata szobahőmérsékleten válik érezhetővé. Kérge roppanós, tésztája rugalmas és hajlamos folyni. Íze nem túl intenzív, de valljuk be: kategóriájában helytálló ez a sajt. Sült húsokra olvasztva ajánlom, esetleg melegszendvicsekbe!

Értékelés: 5/10

Tesco Finest

(2016.05.06.)

A Tesco Finest termékcsalád eddig nekem csalódást még nem okozott. Kár, hogy hónapokig ezt az egy sajtot nem kaptam abban a bizonyos hipermarketben, ahová néha kimozdulok, de végül a kitartó keresgélés pozitív véget ért. A csomagolás szerint ez pasztőrözetlen tejből készült eredeti normandiai termék, így nagy elvárásokkal bontottam ki.

Illata erős, de nem kellemetlen. A hagyományosnál homogénebb a penészréteg rajta. Tésztája lágy és nagyon folyós, íze pedig sós, markáns és nagyon magával ragadó. Le a kalappal, ez egy fantasztikus Camembert sajt!

Értékelés: 8/10

Auchan natúr

(2016.05.11.)

Utolsó sajtkereső utamon (mármint ehhez a teszthez) a madaras hiper csak 2 olyan Camembert terméket tudott nekem felmutatni, amiket addig még nem kóstoltam, és ezek pont a saját márkásak voltak.

A natúr sajtjuk nagyjából ugyanolyan, mint a többi középszerű B-kategóriás Camembert. Illata kicsit érezhető, de nem átütő, kérge selymes és vaskos. Tésztája közepesen lágy, íze enyhén mogyorós beütésű. Korrekt, olcsó sütnivaló ez a sajt.

Értékelés: 4/10

Auchan Caractère

(2016.05.12.)

A Caractére két féle kiszerelésben is kapható: 8 felé szeletelt és külön csomagolt változatban, valamint teljes gurigában, én csak az utóbbit vettem meg. A fadobozos Camembert-ek közül ez se a legjobb, de elmegy, ehető. Annyira büdös, amennyire elvárható, kérge viszonylag tiszta, tehát nem annyira fátyolos, maszatos, mint ami a hagyományos versenytársakra jellemző. Tésztája nem nagyon folyós, íze kellemes és élvezhető.

Értékelés: 5/10

Akik kimaradtak...

Régen lehetett kapni Coeur De Lion Camembert sajtot sok helyen, mára sajnos szinte teljesen eltűnt. Érdeklődtem egykori forgalmazójánál, kérdésemre jelezték hogy valószínűleg végleg kivonult a magyarországi forgalomból. Kár érte, én nagyon kedveltem; ha emlékezetem nem csal, 7-8/10 pontot adnék rá.

A másik sajt amit égen-földön nem találtam a Bon Fromage Camembert, pedig állítólag egyre több helyen kapható. Valószínűleg nem maradtam le semmiről, mert egyesek szerint egy szinten van a többi 3-4/10 értékelésű sajttal.

VÉGEREDMÉNY

A pontozások alapján a következő sorrend alakult ki:

1. Le Rustique

2. Président Bio

3. Polser Camembert, Président l'Original, Tesco Finest

4. Saint Benoit, Destrier

5. Melusin, President Natúr

6. Auchan Caractére, Bluedino

7. Tihany ínyenc, Cheeseland, Tesco Natúr, Auchan Natúr

8. Tihany Szendvics, Chêne d'Argent

9. Strieglistaler Zwerge, Creamfields

10. Alpenmark

 

Megjegyzés:

Csak élelmiszer üzletláncokban kapható, Camembert néven árult natúr sajtok szerepeltek a teszten. Tehát nem foglalkoztam ízesített, fűszerezett példányokkal, valamint kézműves és termelői, fehér penészes lágy sajtokkal sem. Utóbbiakat egyébként szintén szeretném mind felfedezni, így minden bizonnyal folytatódik majd a Nagy Camembert teszt!

Ismételten jelzem, hogy a teszt során aktuális meggyőződésem alapján pontoztam a sajtokat, ebből alakult ki a sorrend, nyilván több helyen holtversennyel. Nem zsűriztük a sajtokat, ez nem lett volna kivitelezhető.

Ebben a cikkben nem foglalkozom árakkal, és indokolatlanul üzleteket se említek, mivel a teszt célja sem üzleti érdek kiszolgálása volt, csupán egy kis szórakozás.

Kíváncsian várjuk olvasóink véleményét az alábbi szavazáson és hozzászólásokban is!

nagycamemberttesztsajtologialerustique.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sajtologia.blog.hu/api/trackback/id/tr887460740

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

orangeman · http://chengyu.blog.hu 2016.05.16. 18:34:45

Ma már érdemes volt felkelni. Amúgy - tudom, hogy a blognak nem ez a célja - de legalább e legjobbakról megírhatnátok, hogy hol vettétek. A poszt amúgy 10/10

hatoldal 2016.05.17. 21:48:21

Nem reklám szeretne lenni, de a Metróban szerintem érdemes körülnézni. Többféle is megtalálható, olyan is, amit eddig csak ott láttam. És mikor közeledik a szavidő lejárta, áruk is radírt idéző Tihany alá kúsznak.

answ 2016.05.17. 23:37:58

Ez a teszt egyáltalán nem mérvadó. Fogadni merek rá, hogy vaktesztben teljesen más eredmény jönne ki.

catus 2016.05.18. 07:50:34

Ha valaki igazán büdösre és folyósra vágyik az Limburgert vegyen....na az olyan sajt, hogy egyszerre nem lehet belőle sokat enni mert szó szerint rosszul lesz tőle az ember...tömény lábszag és karakteres íz :) Én legalább is nem tudok belőle "sokat" enni, egy-egy vékony szeletet csak. Az érlelt sajtokban rengeteg a hisztamin és nem mindenki bírja az ilyen fokú terhelést. A Lidl-ben szokott lenni néha Limburger, amikor "Alpesi hét" van, vagy tőlünk nyugatabbra ált. állandó része a bolti sajtkínálatnak. Itthon még nem láttam a Lidl-en kívül.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2016.05.18. 08:14:00

Nagyon jó kis teszt, alapos, korrekt. Egyetlen apró hiányossága van, jó lenne feltüntetni a beszerzési helyeket is.
Sajnos "magyarország kedvence" annyira trágya, hogy a sajt belseje gyakran össze se áll rendesen, éretlen, túrós, morzsalékos.
A legnagyobb szívfájdalmam amúgy, hogy az Auchanból eltűnt az a szintén saját márkás (persze kinti), pasztőrözetlen tejből készült verzió, ami nagy-nagy kedvencem volt.

body_andras 2016.05.18. 08:43:19

@catus: Értékeljük az észrevételt, csakhogy a Limburger nagyon más, mint a Camembert. Német (vagy belga?) sajt ami az emberi testszagért is felelős baktériummal érik, ettől olyan rohadt büdös...
@answ: Elismerem és a cikkben jeleztem is, hogy a tesztet a kivitelezett folyamat alapján lehet értékelni. Ha megtehettem volna, akkor megveszek egyszerre 20 vagy több sajtot és úgy kóstoltattam volna más (szakmabeli) emberekkel, hogy nem tudják, éppen melyik sajt kerül terítékre. Erre sajnos nem volt kapacitásom, de egyszer talán egy másik sajttal szeretném megtenni! :)
@orangeman: @Before: A felmerült igényt megpróbálom kielégíteni. Azt írom le, hol vettem a szereplő sajtokat - arra most nem vállalkozom, hol lehet még kapni:
Le Rustique: Spar, Interspar;
Président Bio: Spar, Interspar;
Polser: Spar, Interspar;
Président l'Original: Spar, Interspar;
Tesco Finest: Tesco;
Saint Benoit: Spar, Interspar;
Destrier: Aldi;
Melusin: CBA pult (Fehérvári úti piac);
Auchan Caractére: Auchan;
Bluedino: Lidl;
Tihany Ínyenc: Spar, Interspar;
Cheeseland: Tesco;
Tesco natúr: Tesco;
Auchan natúr: Auchan;
Tihany Szendvics: Spar, Interspar;
Chene d'Argent: Lidl;
Striegistaler Zwerge: Spar, Interspar;
Creamfields: Tesco;
Alpenmark: Aldi.

orangeman · http://chengyu.blog.hu 2016.05.18. 08:50:11

@catus: A fény utcai piacon a sajtosnál szokott lenni Limburger (és amúgy Münster is).

orangeman · http://chengyu.blog.hu 2016.05.18. 08:50:11

@catus: A fény utcai piacon a sajtosnál szokott lenni Limburger (és amúgy Münster is).

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2016.05.18. 08:57:37

Az Index címlapon bántja a szememet a "Camambert" szó - ki kéne javítani...
Egyébként a lait cru (nyers tej) -ből készített camembert-ek a legfinomabbak szerintem (nagyon ritkán az Au.-ban lehet kapni).

body_andras 2016.05.18. 09:57:34

@Mitzi von Küche: Igen engem is bánt, főleg hogy a képen egy Brie sajt fekszik a háttér homályában. A címlapszerkesztők dolgába nem szólunk bele, és nagyra értékeljük hogy egyáltalán kint vagyunk!

Kiegészítés a bolti elérhetőségekről:
Létezik még egy Bon Fromage márkájú Camembert is, elvileg Auchanban lehet kapni és hamarosan Sparban is.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2016.05.18. 12:23:14

@body_andras: Köszi, pont erre gondoltam, nyilván nem szükséges teljes piaci áttekintés. :)

Rézfánfütyülő fűzangyal 2016.05.20. 13:29:40

Egy szempont érthetetlenül kimaradt a tesztből. A jó camembert hűvös helyen tovább érlelhető, így a fogyasztó tetszése szerinti íz és "bűz" kavalkádot alakíthat ki. Erre a 2. kategóriás sajtok képtelenek. Az itt 6 pont alatt értékelt termékek pedig nem sajtok, pláne nem camembert-ek, csak van rajtuk egy megtévesztő felirat.
Viszont van egy bolthálózat (2 bolt), ahol mindig kapható a kedvencem, Lanquetot, ez a Culináris, de ott más, igen jó sajtokat is lehet kapni állandóan. Az árak viszont nem ebben a kategóriában vannak.
Jasper Roberts - Blog