Amikor azt halljuk, hogy Brüsszel, mostanában – szerintem legalábbis – legtöbben a csőd szélén álló Görögországra gondolunk, és annak az eurókrátorokkal vívott csatájára. Gondolhatunk természetesen a mi kormányunkra és arra a sajátos módra, amelyen a bevándorlók kérdését kezeli.
Azt viszont szinte biztosra vehetjük, hogy alighanem senki nem tejre és sajtra gondol. Márpedig azért sem, mert ha már étkezési kultúra, Belgium inkább csokijáról és söréről híres, mint sajtjáról.
Ez utóbbi megjegyzés jogos, hisz a jelen esetben sem a belga, hanem az annál jóval nevesebb olasz sajtgyártásról volna szó – de hogy jön ide mégiscsak Brüsszel?
Aki valamennyire jártas az Unió furcsa jogalkotási szokásairól, amely jogalkotás termékei jellemzően pofátlan szívatás jellegét öltik, amikor is arról lenne szó, hogy egy ország egyedi termésének védelme érdekében kéne inkább valamilyen formában kiállnia – az sejtheti, miről is szólhat ez a bejegyzés.
Igen, ismét a jól bevált fogalmakkal dobálózik a tisztelt Bizottság: közös piac, az áruk szabad mozgásának korlátozásának megelőzése – azt a döntést hozva, hogy az 1974-es olasz törvényt, amely az írja elő, hogy sajtot csakis friss tejből szabad készíteni, tejporból pedig nem. hatályon kívül kell helyezni.
Az olasz politikusok és sajtműhelyek felháborodása jogos. Ellenzésüket azok is kifejezésre juttatták, akik márkájuk védelmével együtt gyártási technológiájuk védelmében is részesültek, mint a Gorgonzola vagy a Parmigiano-Reggiano.
A tejtermelőkről nem is szólunk, akiket eddig épp ez a törvény védett egy olyan helyzettől, amelyben ki lesznek szolgáltatva a piac szesélyeinek, és kénytelenek lesznek levinni áraikat azért, hogy legalább termésük egy részét el tudják adni.
Számíthatunk-e ezek után olsz tej kiöntésére Brüsszelben, az Európai Bizottság előtt? Én akár ezt is el tudom képzelni.
Mindenesetre ezek után már nem csak ez az eset jut eszembe, amikor jog és sajt kapcsolatára gondolok.