Blog a legnemesebb tejtermékekről

Sajtológia

Jönnek a sajtok a Várba!

2015. augusztus 19. - body_andras

Idén rendezik a Budai Várban a 29. Mesterségek Ünnepét, holnaptól, azaz augusztus 20-tól vasárnapig, augusztus 23-ig; vagyis már csak egyet kell aludnunk és megünnepelhetjük a magyar állam alapítását, nem is akárhogy. Kézműves vásár és bemutatók, kenyérszentelés és színpadi programok várják az érdeklődőket, a magyar kultúra színe-java méltó módot ad egyik legfontosabb nemzeti ünnepünk civilizált, politikamentes ünnepléséhez és a hosszú hétvégére tervezett kikapcsolódáshoz.

Ehhez kapcsolódóan pedig megnyílik a Magyar Kézműves Sajtok Utcája (rövidebben Sajtok Utcája). A Szent György utca (a Palota és a Mátyás templom közötti útvonal) igazi sajtfesztivállá alakul, mely a Mesterségek Ünnepének szervezőinek és a Sajtkészítők Egyesületének köszönhetően zajlik négy napon keresztül. A belépés ingyenes!

A program tömören: sajtvásár, kóstolók, sajtkészítés bemutatók, filmvetítés és kiállítások lesznek, összesen 17 és 5 erdélyi (a többi magyarországi) sajtműhely közreműködésével.

A programról bővebben

A sajtvásáron minden nap kiállítják termékeiket, kóstolásra és árusításra a következő műhelyek:

- Agria Kézműves Sajtműhely
- Bokri Juhsajt- és Juhtúró Különlegességek Bokorból
- Etyeki Sajtútállomás
- Fuchs Imre, sajtkészítő
- Gyergyótekerőpataki Kézműves Sajtok
- Hajdú Tímea és Nagy László sajtkészítők
- Hankai Sajtműhely
- Igmándi Sajtműhely
- Imre Pál, sajtkészítő
- Kedves Tamás, sajtkészítő
- Kiss Ferenc, sajtkészítő
- Maszlik Családi Gazdaság
- Nagyné Zele Margit, sajtkészítő
- Sinka Árpád, sajtkészítő
- Torockói Sajtok
- Tündérkert Sajtműhely és Kézműves Sajtok Boltja
- Zsuzsa asszony, házisajt készítő

Szintén mindennapos program lesz délután 15:00 órakor a Sajtút hálózatot bemutató filmvetítés, utána meg kvízjáték. A hálózatról még fogunk értekezni a blogon; remélem a Sajtok Utcája után sokan veszik majd célba valamelyik állomást.

Csütörtök délelőtt a félkemény sajtok készítését ismerhetjük meg egy bemutatón, délután pedig vajat köpülnek és hegyi sajtot készítenek 270 liter tejből. A sajtgyártással való ismerkedés a további napokon is folytatódik: péntek délelőtt sajtfüstölés lesz, délután pedig megtudhatjuk, hogyan kell gomolyát, zsendicét és ordát előállítani. Szombaton a hegyi sajt és a mozzarella titkát ismerhetjük meg, vasárnap pedig a parenyica nyújtásról láthatunk bemutatót. Az utolsó programon, vasárnap 17:00 órakor ínycsiklandozó sajtos étel főzésének a csínját-bínját leshetjük el a mesterektől, ugyanis ekkor lesz a Fondue és Raclette bemutató.

Természetesen a Sajtológia "stábja" is ott lesz a helyszínen, hogy élményekkel, képekkel és finom sajtokkal térjünk haza beszámoló(ka)t írogatni.

Szívből ajánljuk mindenkinek, hogy holnaptól vasárnapig bármelyik napon, vagy akár minden nap, szíveskedjenek feljönni a Várba, és térjenek be a Sajtok Utcájába! Ismétlem: a rendezvény ingyenes. EZ csak a Sajtok utcájára vonatkozik, a Mesterségek Ünnepének többi része már belépős. Szerintem a kóstolás is ingyenes lesz. A hazavihető sajtokat már nem ingyen osztják, de minden fillért megérnek majd, hisz értékük pénzben felbecsülhetetlen.

Ha Kedves Olvasóink szeretnének velünk képeket, véleményeket megosztani, akkor ne habozzanak ezt megtenni a Facebook oldalunkon!

Az esemény oldalán kéretik a részvételi szándékot pozitívan jelezni, esetleg magát az eseményt megosztani, barátokat meghívni. Mi (Sajtológiások) nem vagyunk szervezők, tehát nem érdekből kérünk ilyesmit, csak jóindulatból. Sajtra fel!

A bejegyzés trackback címe:

https://sajtologia.blog.hu/api/trackback/id/tr177716574

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
Jasper Roberts - Blog