Blog a legnemesebb tejtermékekről

Sajtleves medvehagymával

2015. május 14. - body_andras

Mindjárt véget ér - az átlaghőmérséklet és a nap járásának alakulásából következtetve talán már véget is ért - a tavasz. Búcsúztassuk ezt a szép évszakot egy igazi tavaszi étellel!

A sajtok általában nem évszakhoz köthető dolgok. Vagyis az én generációm már olyan világban nőtt fel, amiben tök mindegy, milyen hónap van, mert minden sajtnak örökké szezonja van. Ebben a bejegyzésben olyan ételt mutatok be, mely a tavasz egyik tipikus konyhaművészeti hozzávalójától, a medvehagymától válik "tavaszivá".

Amit most látni fogunk, az tulajdonképpen egy közönséges, egyszerű sajtleves, mely lehetővé teszi az egyéni döntést a hozzávalók kiválasztásáról. Tehát mindegy, milyen fűszerrel vagy belevalókkal dolgozunk, a folyamat lényegében nem változik.

Első lépésben kockára vágott sonkát kezdtem vajon párolni. A sonkának nem lehet baja attól, ha helyenként odapirul, így nem muszáj veszettül kavarni. Jómagam utálom a gombát, de ebben a fázisban bárki hozzáadhatja azt is, ha szereti. Vagy párolni való zöldségeket, ha azt is óhajtanak látni a levesükben.

Édes, ropogós, morzsolt konzervkukoricát adtam hozzá, majd sóztam és fűszereztem. Sajtlevesnél abszolút jó választás a bors és a szerecsendió, őrölve. Utóbbival óvatosan kell bánni! Már egy szem is elég ahhoz, hogy ízletes levesünk legyen 4 főre. Két szemet is beleőrölhetünk, ha szeretjük a markáns ízeket.

Tejszínt adtam hozzá (kb. 1-2 dl elég neki), vízzel felengedtem és felforraltam. Na jó, még a víz előtt egy deci száraz fehérbort is adtam neki, bár nem volt feltétlenül szükséges. Ezután adtam hozzá a finomra reszelt sajtot. Ez is egy olyan lépés, amiben egyénileg lehet variálni, avagy mindenki a kedvenc kemény vagy félkemény sajtját használhatja. Én Zikko kecske goudát és Pannónia Bársonyt használtam, csak hogy még több állat keveredjen a fazékban. Két nagyon finom sajt ízre keveredik, a fűszerezéssel pedig igazi költeményt varázsol egy végtelenül egyszerű sajtlevesből.

A sajt megolvadása és alapos elkeverése után tettem bele a medvehagymát. Fagyasztott porciót használtam, ami még a szezonjában lett frissen eltéve. Metélőhagymával, vagy akár újhagymával is helyettesíthetjük. Petrezselyemzölddel lehet díszíteni, valamint pirított zsemlével tálalni.

Pörgős hétköznapokon ideális gyors ebédnek ez a sajtleves, elkészítési ideje mindössze 20 perc.

A bejegyzés trackback címe:

https://sajtologia.blog.hu/api/trackback/id/tr117423986

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Jasper Roberts - Blog