Blog a legnemesebb tejtermékekről

Új szerkesztő kollégát keresünk!

A Sajtológia bővülni, vagy inkább túlélni szeretne. Jövő bloggerei, itt a lehetőség!

2016. november 14. - body_andras

Megalakulása óta a Sajtológia blog célja, hogy közelebb hozza a sajtok világát az Olvasókhoz. Betekintést adunk a sajt készítésébe és a sajtmesterek életébe, ötleteket kínálunk sajtos ételekhez, beszámolunk sajtos utazásainkról.

Akik követnek minket, bizonyára tudják: ez sajnos kevés. Az a helyzet, hogy mi, szerkesztők is csak dolgozó emberek vagyunk. A Sajtológia egy non-profit "sajtóorgánum", nincs befektetett tőkénk, se reklámbevételünk. Nem is azért csináljuk, hogy megéljünk belőle - ez egy hobbi, mely saját magunkon kívül a közönséget is szórakoztatja, bővíti ismereteinket és a sajtot, mint a gasztronómia egyik legfontosabb elemét, az Élő Anyagot kicsit jobban köztudatba és figyelembe hozza, mint bármelyik kajás blog.

Tehát munka mellett bizony nincs sok időnk, és ez néha a posztok ritkaságán is látszik.

Utóbbi hetekben úgy alakult, még elfoglaltabb lett a szerkesztőség aktív keménymagja. A kilátások a blog szempontjából nem túl jók, mert nagy valószínűséggel annyi időnk se lesz, mint eddig.

Kedves Olvasók! Új "munkatársat" keresünk. Az idézőjel nem véletlenül van ott, mert amire ezúton felkérjük a bátor jelentkezőket, az nem munka. Lehetőséget kínálunk egy új hobbira, avagy szabadidőben írhatnak sajtokról, sajtos ételekről, utazásaikról, házi vagy termelői sajtkészítésről. Fizetni nem tudunk, csak a publikáció élményét tudjuk kínálni. Személyes tapasztalataink azt mutatják, hogy a bejegyzések előtti kutatómunka több szempontból is hasznos és kellemes tevékenység: új dolgokat tanulhatunk a legnemesebb tejtermékekről és persze nem ritka a finomabbnál finomabb falatok kóstolási lehetősége.

Olyanok jelentkezését várjuk, akik

  • nem megélhetésből akarnak blogolni, hanem kedvtelésből;
  • érdeklődnek a SAJT iránt;
  • rendelkeznek IndaPass regisztrációval;
  • tudnak vállalni havonta legalább egy bejegyzést a blog témaköréhez hűen.

A jelentkezők közül az új szerzők kiválasztásakor előnyt jelent:

  • blogszerkesztési tapasztalat;
  • igényesség, rutin és ügyesség a konyhaművészet terén;
  • belépő szintű fotós és/vagy videós tudás;
  • stabil anyagi háttér, ugyanakkor napi 8 óránál nem több foglalkoztatottság;
  • helyesírás és jó fogalmazási képesség;
  • külföldi tartózkodás vagy rengeteg emlék utazásokról, határon túli életről, különösen a nagy sajtnemzetek területein.

Várjuk a érdeklődőket, mentsük meg a blogot a passzivitástól! Több, mint 1000 facebook-követő és több száz visszatérő olvasó, címlaponként akár tízezres nagyságrendű közönség várja a jövő sajtos blogszerkesztőit.

Első körben itt, a hozzászólásokban lehet jelentkezni, ajánlatot tenni.

Tisztelettel: a Szerkesztőség

A bejegyzés trackback címe:

https://sajtologia.blog.hu/api/trackback/id/tr2911961361

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

body_andras 2018.06.10. 18:35:33

@Sunabouzu: Igen, köszönjük az érdeklődést! body.andras@gmail.com
Jasper Roberts - Blog